Krónika

Vihar – Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére

A legtöbb beavatkozásra Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt szükség

Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére a szombat hajnali, majd a délutáni viharok miatt, a legtöbb beavatkozás Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében történt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Vihar – Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Varga György

Mukics Dániel az MTI-hez vasárnap reggel eljuttatott közleményében azt írta: 1295 esetben kidőlt fák miatt, 236 alkalommal vízszivattyúzás, 228 esetben pedig épületekben keletkezett károkhoz hívták a tűzoltókat. 60 esetben elakadt járműveket mentettek, 55 helyszínen pedig magasból veszélyesen lógó tárgyakat távolítottak el.

A legtöbb beavatkozásra Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt szükség, de szinte nem volt olyan része az országnak, ahol ne kellett volna segíteniük a tűzoltóknak a viharok miatt.

Csak Budapestről több mint 4100 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. A viharkárok elhárításán folyamatosan dolgoznak a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók. A XIV. kerületi Ond vezér útján egy 30 méteres fa négy autóra dőlt rá. A XVIII. kerületi Garam utcában egy 30 méteres fa három oszlopot döntött egy házra. A XXI. kerületben, az Áfonyás utcában két 10 méteres fa is villanyvezetékre dőlt. Az V. kerületi Bécsi utcában 30 méterről hulló vakolat veszélyeztette a gyalogosforgalmat. A XXI. kerületben, a Medve utcában egy fa házra dőlt, amely emiatt lakhatatlanná vált. Az épületet két embernek kellett elhagynia, elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodott.

Pest vármegyében Verőcén, a vasútállomáson megcsúszott és a vasúti sínekre dőlt a támfal. A sár két sínpárt árasztott el. Zebegénynél szintén a hegyről lezúduló kövek és iszap okozott fennakadást a közúti és vasúti közlekedésben. Dunavarsányban egy családi ház kéménye dőlt le, megrongálva ezzel a ház tetőszerkezetét.

Hajdú-Bihar vármegyében a legtöbbször Debrecenben, utakra dőlt fák miatt kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk. Hortobágyon két családi ház tetőszerkezetét is megbontotta a szél.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében villám csapott egy mezőkövesdi melléképületbe, Mezőkövesd és Bogács között pedig egy szalmabála gyulladt ki villámcsapás miatt. A villámok miatti tüzeket a tűzoltók oltották el. Encsen egy családi ház kéményébe csapott a villám, amelyet vissza kellett bontani. Putnokon 2 családi házat a villámárvíz miatt 400 homokzsákkal kellett megvédeni.

A Fejér vármegyei Pusztaszabolcson és Nagylókon hét családi ház tetejét bontotta meg a szél.

Csongrád-Csanád vármegyében utakra, épületekre dőlt fák miatt hívták a tűzoltókat. Hódmezővásárhelyen a Szent István téren iskola kerítésére dőlt egy fa.

Vas vármegyében, Gasztonyban több házat is körbevett a megáradt Rába, oda a tűzoltók is csak csónakokkal tudtak bejutni. Egy anyát és a gyermekét csónakkal hozták ki a víz által veszélyeztetett épületből. Csákánydoroszlón és Gasztonyban több családi házat homokzsákkal kellett megvédeni.

Az erős szél megbontotta az egri uszoda lemeztetejét.

A katasztrófavédelem honlapján vasárnap azt írták: az egri hivatásos tűzoltók egy önkéntes mentőszervezet segítségével - kötéltechnikát alkalmazva - csaknem hét órán át dolgoztak a fellazult, veszélyes lemezek eltávolításán.

Tájékoztatásuk szerint a viharos időjárás miatt Heves vármegye tűzoltóinak Egerben, Gyöngyösön, Vécsen, Parádsasváron, Sarudon, Mezőkeresztesen, illetve Noszvaj, Szilaspogony, Erdőtarcsa, Mikófalva, Héhalom és Felsőtárkány határában kellett beavatkozniuk, ahol fák dőltek ingatlanokra, utakra és vezetékekre, az erős szél házak tetőszerkezetében is károkat okozott.

A hatvani tűzoltók több helyen a felgyülemlett vizet szivattyúkkal távolítottak el.

Alfa Biztosító: elérheti a 650 millió forintot a hétvégi kár

A közleményben kiemelték, hogy a július utolsó három hetét végigkísérő viharok, kisebb-nagyobb jégverések 7 ezer kárbejelentést eredményeztek. A várható összes kár július 10. és augusztus 5. között elérheti a 730 millió forintot.

A tomboló szél és felhőszakadás miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya vármegyékből érkezett a legtöbb bejelentés, míg a városok közül a legtöbb káresetet (862) Budapestről jelentették a biztosítónál.

Az Alfa Biztosító szakértői még legalább 5700 további esetre számítanak az augusztus eleji viharok nyomán. Becslésük szerint a teljes kárérték elérheti a 650 millió forintot. A bejelentések 41 százalékánál a felhőszakadás okozott jelentős károkat - írták.

A társaság a közleményében kiemelte, hogy a hétvégén is teljes kapacitással, folyamatosan dolgoznak a kárbejelentések feldolgozásán, ügyfeleiket pedig arra kérik, lehetőség szerint dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, valamint a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat.

Kapcsolódó írásaink