Belföld

Ferenc pápa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Fábry Kornélt

Ferenc pápa Fábry Kornélt, a Kaposvári Egyházmegye papját guardialfierai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki kedden – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-vel.

Ferenc pápa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Fábry Kornélt
Ferenc pápa: Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között
Fotó: AFP/Vincenzo Pinto

A közlemény szerint Fábry Kornél 1972. október 22-én született Budapesten ötgyermekes katolikus család negyedik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, 2000-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett teológusi diplomát.

2000–2001-ben az Emmánuel Közösség tagjaként Párizsban az École Cathédrale-ban tanult, majd 2003 és 2008 között a római Pápai Gergely Egyetemen a Pápai Magyar Intézet növendékeként folytatta tanulmányait, egyebek mellett PhD-fokozatot szerzett biblikus teológiából.

Fábry Kornélt 2000. június 17-én szentelték pappá Kaposváron. 2001–2003-ban a kaposvári Szent Imre-plébánia káplánja, majd 2008-tól 2016-ig a kaposfüredi Szent Őrangyalok-plébánia plébánosa volt.
Utóbbi időszak alatt a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gimnáziumi hitoktatója, 2011 és 2016 között a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, majd a Veszprémi Hittudományi Főiskola kihelyezett tagozatán a hittanár-nevelőtanár mesterkurzus vezetője, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán pedig óraadó tanár volt.

Fábry Kornél 2016 és 2022 között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága főtitkári tisztségét látta le. 2021-től az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója, 2022-től a Budapesti Karizmatikus Személyi Plébánia vezetője, valamint a 2025-ös Szentév magyarországi kapcsolattartója volt.

Tevékenységét 2012-ben Somogy megyei Príma díjjal, 2017-ben Kaposvár Városért díjjal, 2021-ben Pro Ecclesia et Pontifice elismeréssel jutalmazták – ismertette a püspöki konferencia.

Kapcsolódó írásaink