Belföld
Napirenden a kötelező migránskvóta

„Nem akarunk bevándorlóország lenni!”
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője „hajmeresztőnek” nevezte, hogy Brüsszelben a múlt héten megszavazták a „kötelező migránskvótát” a belügyminiszterek tanácsának ülésén. Hangsúlyozta: Brüsszel ezzel tovább bátorítja az embercsempészeket, és meghívót ad a migránsoknak. Úgy vélte: Brüsszel visszaél a hatalmával, amikor bevándorlóországot akar csinálni Magyarországból. Emlékeztetett: a magyarok népszavazáson mondták ki, hogy nem kérnek a kötelező kvótákból.
Kijelentette: Brüsszel az önfeladás útjára lép ezzel döntéssel, hiszen olyan politikát képvisel, amelynek célja, hogy keresztény civilizáció eltűnjön. Arra is felhívta a figyelmet: a magyar baloldal is megszavazta a migránskvótára vonatkozó terveket az Európai Parlamentben. Mi azonban nem akarjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen – jelentette ki.
Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára azt mondta: az elmúlt nyolc évben számtalan kvótaterv bukott már el az EU-ban, ezért kerestek most egy olyan módszert, amellyel ki lehet kerülni a tagállamok teljes egyetértését. A belügyi tanácsban ugyanis lehet minősített többséggel dönteni, hiszen a múlt csütörtökön úgy fogadták el ezt a javaslatot, hogy Magyarország és Lengyelország ellene szavazott, Litvánia, Szlovákia, Málta és Bulgária pedig tartózkodott – tette hozzá.
Megkérdőjelezte a döntés jogállamiságát arra hivatkozva, hogy 20 perccel a javaslat kiküldése után volt a szavazás.
Fidesz: Támogatjuk a kormány illegális migráció elleni harcát
Halász János (Fidesz) az illegális migráció aggasztó mértékű emelkedéséről számolt be. Mint mondta: 2022-ben duplájára emelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma, tavaly már 260 ezer esetben kellett intézkedniük a rendőröknek és a határvadászoknak, a migránsok pedig egyre agresszívabbak lettek.
Hangsúlyozta: Brüsszelben is újra és újra meg kell küzdeni az illegális migrációval, hiszen ismét előkerült a migránskvóta terve, amelyet már korábban többször át akartak erőltetni a tagállamokon.
Ha a javaslat megvalósul, akkor a tagállamoknak nem lenne beleszólásuk abba, kivel akarnak együtt élni saját területükön – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ez a lépés ismét azt bizonyítja, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. Ha a baloldalon múlna, akkor már rég bevándorlóország lennénk, a Fidesz azonban ezt nem engedi meg, a kormánypárti frakció támogatja a kormány illegális migrációval szembeni harcát – jelentette ki.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára felhívta a figyelmet arra: Magyarországon – Európában egyedüliként – kikérték az emberek véleményét a kérdésben, és a népszavazáson részt vevő magyarok 98 százaléka elutasította a betelepítési kvótát.
Úgy értékelt: akár a háború, akár a migráció ügyét nézik, „nagy mozgásban van a brüsszeli gőzhenger”, és Brüsszelt nem érdekli, hogy a magyarok nem akarnak migrációt és háborút.
Szerinte ez még egy ok arra, hogy a jövőre esedékes EP-választáson irányváltást akarjanak elérni a brüsszeli politikában. Teljes jogú tagok vagyunk, és a hallatni fogjuk a hangunkat – jelentette ki.