Belföld

Miniszter és köztársasági elnök: 80 évesen hagyott itt bennünket Mádl Ferenc

2011. május 29-én hunyt el a neves jogtudós, aki Göncz Árpádot váltotta az elnöki székben

2000-ben az akkori koalíciós megállapodás szerint az FKGP volt jogosult a kormánypártok nevében köztársasági elnököt jelölni. A párt Mádl Ferencet jelölte. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát Sólyom Lászlónak.

Miniszter és köztársasági elnök: 80 évesen hagyott itt bennünket Mádl Ferenc
Volt államfők a Sándor-palota erkélyén: Sólyom László államfő, Göncz Árpád és Mádl Ferenc
Fotó: MTI/Soós Lajos

A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgári jogi és nemzetközi magánjogi tanszékének tanára Európa-ügyi és a tudománypolitikáért (ezáltal az MTA felügyeletéért) felelős tárca nélküli miniszter lett 1990-ben, a Wikipedia szerint. 1993-ban művelődési és közoktatási miniszterré nevezték ki.

1995-ben az akkori ellenzéki pártok többsége őt jelölte köztársasági elnöknek. Göncz Árpádot végül 2000. június 6-án váltotta az elnöki székben. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. Visszavonulása után díszdoktori címet adományozott neki az ELTE.