Belföld
Navracsics Tibor: Európát a radikalizálódás felé viszi el a nemzedékváltás

Navracsics Tibor azt mondta: egész Európában a radikálisabb pártok előretörése látható, a korábban középre tartó pártok vagy radikalizálódnak, vagy gyengülnek. Már a liberális pártok is egyre radikálisabb üzeneteket fogalmaznak meg, „a kereszténydemokrácia pedig az ellenzékiség szinonimája lett, és a szociáldemokraták sem állnak sokkal jobban” – tette hozzá a miniszter.
Rámutatott: ezért egyre élesednek a viták.
Arról is beszélt, hogy a legnagyobb fenyegetést természetesen az orosz–ukrán háború jelenti, ami azt üzeni, hogy „Európa sebezhetetlenségének mítosza végleg megsemmisült”, hiszen 1945 óta nem folyt a kontinensen olyan háború, amit a második világháború egyik résztvevője vívott volna.
Kiderült, hogy az emberiség mégsem képes tanulni a történelemből, hiszen ha valaki tanulhatott volna a történelemből, az a Szovjetunió utódállama – jegyezte meg Navracsics Tibor.
Hangsúlyozta: alapvető fontosságú, hogy „a háború fegyverszünettel megálljon, hogy a méltányos és igazságos békére irányuló tárgyalások mielőbb megindulhassanak”.
Mert ha a háború eszkalálódik, a jövő Európája veszélybe kerül – mondta a miniszter.