Belföld

Ifj. Lomnici Zoltán: A felelőtlen baloldal kihasználta a tüntetőket

Egy tüntetés, a gyülekezéshez való alapjog addig kap és bír alkotmányos védelmet, amíg megtartja békés jellegét

„A dolgok elfajultak és a felelőtlen baloldal lépései” azt mutatják, nem voltak tisztában azzal, hogy fellépésüknek a szervezőkre és a résztvevőkre nézve is polgári és büntetőjogi következményei lehetnek – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szombat délutáni adásában a pénteki diáktüntetés után történtekről.

Ifj. Lomnici Zoltán: A felelőtlen baloldal kihasználta a tüntetőket
Ifjabb Lomnici Zoltán
Fotó: MH/Purger Tamás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábbi közlése szerint a már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg provokálták a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral. Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy „néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után egy órán át áttörni a rendőrsorfalat – közölték, hozzátéve, hogy a rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott: a dolgok elfajultak és a felelőtlen baloldal lépései azt mutatják, nem voltak tisztában azzal, hogy fellépésüknek a szervezőkre és a résztvevőkre nézve is polgári és büntetőjogi következményei lehetnek

Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a baloldal újabb erőszakos tüntetését, úgy válaszolt, hogy a felvételt megnézve „csak egyetlen egy véleményt lehet adni (...), a felelőtlen baloldal kihasználta a jelenlévőket”, többek között fiatalkorúakat céljai elérése érdekében.

A pénteki demonstráció nem váltotta be a célját, a baloldal fiatalkorúak, gyerekek testi épségét, egészségét is veszélyeztette – hangoztatta.

Elmondta, hogy egy tüntetés, a gyülekezéshez való alapjog addig kap és bír alkotmányos védelmet, amíg megtartja békés jellegét.

Amikor azonban az adott demonstráció elveszíti békés jellegét, minden fejlett demokratikus jogállamban szigorúan lépnek fel a rendőrök – fűzte hozzá.

Kapcsolódó írásaink