Belföld
A magyar kormány elkötelezett a családok jólléte mellett
Több mint 30-féle támogatási forma érhető el

Beneda Attila a család nemzetközi napja alkalmából a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett sajtótájékoztatón kiemelte, a kormány 2010 óta családbarát országot épít, jelenleg több mint 30-féle támogatási forma érhető el, ezzel pedig Magyarország egyedülálló az egész világon.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke arról beszélt, hogy több folyamat is veszélyezteti a családokat a világon: a népességfogyás, továbbá egyfajta értékválság, amely relativizálni igyekszik a családot és az élet védelmét, valamint a háború és a gazdasági válság.
Pári András, a KINCS kutatási vezetője elmondta, Magyarországon 2010-ben a házasságkötések száma, 20110-ben pedig a gyerekvállalási kedv "történelmi mélyponton" volt, 2021-re viszont a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta majdnem 30 százalékkal nőtt, a házasságkötések száma pedig megduplázódott.
A házasságkötések számának emelkedésével nőtt a házasságon belül születő gyerekek aránya is: míg 2013. és 2015. között a gyerekek valamivel több mint a fele, 2022-ben már a 73 százaléka született házasságban - tette hozzá a kutatási vezető. Pári András szólt arról is, hogy a terhességmegszakítások száma csaknem a felére csökkent: míg 2005-ben minden második születésre jutott egy abortusz, 2002-ben minden negyedikre.
Mészáros Árpád József, a KINCS stratégiai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes vezetője arról beszélt, hogy a magyar családpolitika számos európai országnak mintaként szolgál, egyes elemeit már átvették Lengyelországban és Lettországban, de az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is van visszhangja a magyar intézkedéseknek.