Belföld

Budapest a csőd szélén

Hamarosan egy többmilliárdos hitelfelvételről szavaznak

Nincs könnyű helyzetben a főváros: a múlt héten jelentette be Karácsony Gergely, hogy Budapest csődközeli helyzetben van. Ma a Fővárosi Közgyűlés szavaz egy több mint 16 milliárdos hitel felvételéről. Emellett tárgyalnak a Horn Gyula sétány elnevezésének jogszerűségéről – számolt be a Magyar Nemzet.

„Véget értek az egyeztetések azzal a banki konzorciummal, amely fejlesztési hitelt ad a fővárosnak, s aminek az összege 16,6 milliárd forint" − fogalmazott a múlt héten tartott háttérbeszélgetésen Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes. Mint mondta, ha a közgyűlés a mai ülésén megszavazza, már csak a kormány engedélye kell hozzá, hogy felvegyék azt.

Szerinte ez is az úgynevezett túlélőprogram része. Hozzátette: ha megkapják, akkor le is tudják hívni, és a már leköltött pénzek visszapótlására is fel tudják használni. Sajtóhírek szerint a tervezett hitelfelvételt a főváros 2023-as évi költségvetési forrásoldalán már beárazták – írják.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a hitelfelvételről a múltkori Kormányinfón azt mondta, hogy nincs ilyen kérelem a kormány asztalán, de általánosságban úgy fogalmazott, hogy a kabinet alapesetben nem támogatja ilyen módon az önkormányzatok eladósodását. Mint arról a lap beszámolt: a múlt héten rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, hogy Budapest nem tud a központi költségvetésbe több különböző adót befizetni, amelyek öt–tízmilliárd forint körüli összegek, azok átütemezését kérik az adóhatóságtól.

Varga Mihály pénzügyminiszter a főpolgármester kijelentéseire úgy reagált a közösségi oldalán, hogy a főváros anyagi helyzetét a 2019 óta folytatott felelőtlen, pazarló gazdálkodás veszélyezteti – számolt be a portál.

Kapcsolódó írásaink