Belföld
Latorcai Csaba: A szőlő és a bor a hegy ajándéka
A kor kihívásainak megfelelő agrár- és vidékfejlesztési támogatást írnak majd ki, amely a tapolcai térséget valamint a Balaton régiót hivatott fejleszteni

Latorcai Csaba mint mondta, a kormány elismeri a termelők erőfeszítéseit, 75 milliárd forintos támogatást nyújtva a munkájukhoz. A következő hét évben 4400 milliárd forint uniós forrás jut vidékfejlesztésre – tette hozzá. Mint mondta, a második félévtől a kor kihívásainak megfelelő agrár- és vidékfejlesztési támogatást írnak majd ki, mely a tapolcai térséget valamint a Balaton régiót hivatott fejleszteni.
„A szőlő és a bor a hegy ajándéka, a tanúhegyek alkotta csodás természeti környezetben az ember otthon érezheti magát" – hangsúlyozta.
Marton József, a Szent György-hegyi hegyközség elnöke a megnyitón felidézte: harminc évvel ezelőtt, a rendezvény születésekor csak pár napig tartott az ünnep, azóta egyre ismertebbé válik az évről évre színesedő rendezvénysorozat. A vasárnapig tartó XXVIII. Szent György-hegyi napok során lesz borverseny, vezetett zarándokút, bor- és ételkóstoló. A versenyre a hegyközség 90 borával neveztek a gazdák, az eredményhirdetést pénteken tartják.