Belföld

Nacsa Lőrinc: Ferenc pápa látogatása lehetőség, hogy megmutassuk a világnak ezeréves keresztény kultúránkat

A KDNP frakcióvezető-helyettese, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerda este az IKSZ budapesti rendezvényén

Nacsa Lőrinc Tóth Tamással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárával és Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértővel beszélgetett Ferenc pápa április végi látogatásáról.

Nacsa Lőrinc: Ferenc pápa látogatása lehetőség, hogy megmutassuk a világnak ezeréves keresztény kultúránkat
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A kereszténydemokrata politikus kiemelte: Ferenc pápa látogatása során többféle katolikus közösséggel találkozik majd, így pontosabb képet kaphat a magyar katolikus közösség sokszínűségéről, mint 2021-ben, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró miséjét mutatta be a Hősök terén. A közösségek pedig várhatóan bátorítást is kapnak majd a katolikus egyházfőtől – tette hozzá.

Tóth Tamás kiemelte: megtisztelő Ferenc pápa érdeklődése, hogy – a 2019-es csíksomlyói mise és a NEK zárómiséje után – harmadszor is találkozni szeretne a magyar közösséggel. Ferenc pápa érdeklődése „alázatra és önreflexióra is serkenthet minket”, hogy „megpróbáljuk megérteni” figyelmének üzenetét.

Érszegi Márk Aurél kiemelte Ferenc pápa látogatását a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jelezve, hogy az egyházfő nem szokott ellátogatni egyetemekre, ez tehát a magyarországi út különlegessége.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom