Belföld

Nagyobb vereséget szenvedne el a baloldal ma, mint egy éve

A Fidesz egy most vasárnapi választáson ugyanakkora támogatottsággal (52 százalék) még nagyobbat nyerne, mint egy éve, mivel az összefogott ellenzék (30 százalék) a tavalyi eredményénél is gyengébben szerepelne – derül ki a Társadalomkutató felméréséből, amelynek megállapításait csütörtökön közölte a szervezet.

Nagyobb vereséget szenvedne el a baloldal ma, mint egy éve
A pártpreferencia-mutatók esetében is a kormánypártok stabil fölénye tapasztalható
Fotó: Magyar Hírlap

A március 27. és 29. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a kormánypártok egy évvel a választások után is minden második választót a táborukban tudhatnak, s képesek lennének megismételni a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelmüket.

Hozzátették: a baloldalhoz sorolt ellenzéki pártok egykori összefogásának támogatása tovább apadt. A tavalyi országgyűlési választás előtt a Társadalomkutató a baloldali közös lista 40 százalékos eredményét jelezte előre, de az a választáson csupán a belföldi szavazók 36 százalékát tudta megszerezni.

Az akkori politikai szövetséghez tartozó erők összesen azonban ma már csak 30 százalékos támogatottsággal bírnak.

„Ez azt jelenti, hogy a baloldali tábor nemcsak tovább töredezett azáltal, hogy Márki-Zay Péter mozgalma önálló párttá alakult vagy a Jobbik egykori elnöke új mozgalmat alapított, hanem zsugorodott is” – írták, megjegyezve, Jakab Péter szervezetének támogatására nem kérdeztek rá, mivel az nem minősül egyelőre politikai pártnak, így nem is indulhat választáson.

A szétbomlott összefogás egykori pártjai vegyes képet mutatnak: legerősebb köztük a Demokratikus Koalíció, amely mögött a választók 12 százaléka áll. Fele ekkora támogatottsággal követi a DK-t a hatszázalékos Momentum. Őket a Jobbik követi a sorban, négyszázalékos támogatottságával a bejutási küszöb körül inog. Az LMP (három százalék), az MSZP (két százalék), illetve a Párbeszéd (egy százalék) jelentősen elmarad a parlamenti bejutást és frakcióalakítást biztosító támogatottságtól. A 2022-es választás óta zászlót bontó Mindenki Magyarországa Néppárt mindeddig a választók két százalékát tudta megszólítani – sorolták.

Hozzátették: az egykori baloldali szövetségtől elpártolt szavazók feltehetőleg más pártokat erősítenek: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tavalyi, 3,4 százalékos választási eredményét jócskán túllépné, jelenlegi tízszázalékos támogatottságával egyértelműen átlépné a parlamenti belépési küszöböt.

A Mi Hazánk a választás óta tovább javította a hatszázalékos választási eredményét: most vasárnap a biztos szavazó pártválasztók nyolc százaléka adná voksát a radikális jobboldali pártra – áll az ismertetésben.

Kapcsolódó írásaink

Nem lesz hiány tojásból

ĀHúsvét előtt annyira megugrik a kereslet, hogy csak külföldi szállítmányokkal lehet biztosítani a szükségletet