Belföld
Karikó Katalin szerint képtelenségek terjednek a Pfizer-oltásokról
Minden olyan oltásfajtának, amelyeket szélesebb körben alkalmaznak, van mellékhatása

Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztője, Karikó Katalin nyilatkozott a Pfizer-oltások mellékhatásairól. Közölte, hogy rengeteg tudományos munka jelent meg a Pfizer oltások mellékhatásairól, mely vizsgálatokat úgy kell elképzelni, hogy egymillió oltott ember betegségeit vetették össze másik egymillióval, akik nem kaptak oltást.
Karikó Katalin szerint ezeket a bejelentéseket nem lehet teljes mértékben tényállásnak tekinteni, mivel például 24-en jelezték, hogy terhesek lettek a koronavírus elleni védőoltástól, többen pedig azt állították, hogy szifiliszt kaptak tőle – írta meg a Magyar Nemzet.
Ezek nyilvánvaló képtelenségek. Tehát a bejelentések nem jelentenek ok-okozati összefüggést – szögezte le a Portfolionak Karikó Katalin.
A cikk emlékeztet rá, hogy annak idején a gyártók előre jelezték, hogy lehetnek kisebb mellékhatások, mint ahogy a tájékoztatókon az is szerepelt, hogy ritkán ugyan, de súlyosabb szövődmények is felléphetnek. Hangsúlyozta, hogy ez minden olyan oltásfajtára igaz, amelyeket szélesebb körben alkalmaznak. A koronavírust övező nagyobb médiafigyelem miatt kerülhettek jobban fókuszba a vakcináknak tulajdonított esetek.