Belföld
Hollik István: Gyurcsány kiadta az ukázt

Hollik István úgy fogalmazott: „Mivel a dollárbaloldalt Gyurcsány Ferenc vezeti, ne legyen kétségünk, hogy így is fognak tenni.”
Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyar emberek békét akarnak – jegyezte meg.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: pénteken, amikor a dollárbaloldal majd nemet mond a békepárti határozatra, ismét bizonyítja, hogy a dollárokért cserébe hajnaldó a magyar emberek többségével is szembe menni.
A magyar nemzeti érdek képviseletében vagy Magyarország megvédésében a dollárbaloldalra nem lehet számítani – jelentette ki.
Azt mondta, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke már nyíltan ír és beszél arról, hogy azon dolgoznak itthon, de elsősorban Brüsszelben, hogy Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák.
„Azaz saját hatalmi törekvéseik eléréséhez szándékosan kárt akarnak okozni Magyarországnak” – hangoztatta Hollik István.