Belföld

BRFK: Magasabb volt a bűncselekmények száma 2022-ben

A 2019-es évet és az azt megelőző időszakot figyelembe véve ugyanakkor a kiemelt bűncselekmények száma csökkent

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2022. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amely szerint a fővárosban tavaly 16,6 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest.

BRFK: Magasabb volt a bűncselekmények száma 2022-ben
A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városházán, 2023. március 29-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány a testület előtt elmondta, a bűncselekmények száma 2022-ben magasabb volt ugyan, mint 2021-ben, illetve 2020-ban, de tekintettel a koronavírus-járványra és az amiatt elrendelt korlátozásokra, ezen évek statisztikáit nem lehet összehasonlítási alapként figyelembe venni.

A 2019-es évet és az azt megelőző időszakot figyelembe véve ugyanakkor a kiemelt bűncselekmények száma csökkent, a BRFK nyomozáseredményességi mutatói „minden tekintetben emelkedtek”. A BRFK 11 perc 19 másodperccel az ország egyik legjobb kiérkezési idejét tudhatja magáénak – közölte a főkapitány.

Kapcsolódó írásaink