Belföld
Kövér László: Nem hagyjuk, hogy gyermekeink újabb diktatúrák áldozataivá váljanak
Főhajtás sokat szenvedett elődeink előtt

Kövér László a Kovács Béla-szobornál elmondott beszédében azt mondta, hogy a 20. században a magyar államot két alkalommal is túszul ejtette a kommunizmus. Először 1919-ben 133 napra, másodszor 1947-ben, több mint negyven évre.
Mindkét alkalommal külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erőszakkal támadó, idegen érdekeket szolgáló ügynökhálózatok voltak a magyarországi kommunizmus szálláscsinálói – tette hozzá.
Visszatérőben a kommunista eszme és gyakorlat
Kövér László szerint a nyugati világban napjainkban elharapódzó megdöbbentő keresztényellenesség, az alapvető biológiai, gazdasági és kulturális tényeket tagadó, valóságidegen ideológiák tobzódása, az egyre nyíltabb magántulajdon-ellenesség vagy éppen a politikai terrorcsoportok megjelenése nem más, mint a kommunista eszme és gyakorlat visszatérési kísérlete.
A házelnök hangsúlyozta: elődeink áldozata és utódaink reménysége egyebek mellett azt kívánja tőlünk, hogy minden körülmények között védjük meg a közjó, a közhatalom és a nemzeti érdekeink szolgálatába állított államunk demokratikus legitimitását és politikai cselekvőképességét.
Kövér László úgy értékelt: a nyugati világ országaiban napjainkban folyamatos ostrom alatt áll a józan ész, a közjó és a közérdek.
Kívánatosnak nevezte továbbá, hogy soha senki ne számolhassa fel a magyar parlamentáris demokráciát, valamint azt is, hogy Magyarország a lehetőségei és az ereje szerint járuljon hozzá a nyugati világban az államok és a globális magánhatalmak közötti új erőegyensúly megteremtéséhez.
A hitelezőcsoportok az ukrajnai háború nyertesei
Kövér László kitért arra is, hogy pénteken volt az első évfordulója az ukrajnai háborúnak. Megjegyezte: a háborúnak nem lesz katonai vagy politikai győztese, de pénzügyi nyertesei már vannak, az Európán kívüli hitelezői érdekcsoportok.
„A háború addig fog tartani, amíg nem fog nagyobb hitelezői érdek fűződni a békéhez, mint a háborúhoz, ezért a békekötés ideje még távol van” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke köszöntőjében felidézte: amikor Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt egykori főtitkárát, a magyar országgyűlés egyik prominens tagját 1947-ben elhurcolták, nyilvánvalóvá vált, hogy a szuverenitásunk megszűnt. Szerinte ma is súlyos veszélyek fenyegetik szuverenitásunkat, ugyanakkor azt most is megtartja és a jövőben is meg fogja tartani: a választói akarat, amely megadja a nemzeti oldalnak a döntő többséget, a magyar Országgyűlés, amelyik tudja, hogy csak egy határozott, öntudatos kormány tudja igazán védeni az országot, valamint a kormány, amely tapasztalatával és sok küzdelmével áll az ország élén.
Az Országgyűlés Hivatala, a Rákóczi Szövetség és a Kisgazda Polgári Egyesület által szervezett megemlékezés végén a Kossuth téren, a Nemzeti Vértanúk Emlékművénél folytatódott, ahol koszorút helyezett el Kövér László, Turi-Kovács Béla, Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, valamint Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Sömjéni László Géza, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke.
A szobornál ötszáz diák is elhelyezte a megemlékezés virágait a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteinek képviseletében.