Belföld

Magyarország és Pakisztán tovább erősíti az együttműködését

A felek megállapodást írtak alá a felsőoktatási, sportügyi, diplomáciai képzési együttműködésről a nap folyamán

Bár Magyarország és Pakisztán földrajzilag távol helyezkedik el egymástól, az együttműködés jó a két fél között több területen, és a kormány a kapcsolat további javítása érdekében megduplázza a pakisztáni hallgatóknak adható egyetemi ösztöndíjas helyek számát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Magyarország és Pakisztán tovább erősíti az együttműködését
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminisztert 2023. február 22-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a pakisztáni kollégájával, Bilaval Bhutto Zardarival közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy közös pont az instabil környezet, mivel mindkét ország komoly biztonsági kihívásokkal szembesül a szomszédságában.

„Mindkettőnk esetében világos az is, hogy a külpolitikai döntéseinket nagyhatalmi elvárások és baráti útmutatások közepette kell hogy meghozzuk, és ennek ellenére Magyarország és Pakisztán is képes volt arra az elmúlt években, hogy fenntartsa szuverén külpolitikáját” – közölte.

„Magyarországon az elmúlt 13 évben világossá vált, hogyha feladjuk a szuverén külpolitikánkat, akkor nemzeti érdekeinket adjuk fel. Az az ország, amelyik nem képes arra, hogy szuverén külpolitikát folytasson, az elveszíti a reményét arra nézvést, hogy a nemzeti érdekeit érvényesíteni tudja” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a felek történelmükből és elhelyezkedésükből fakadóan megtanulták azt is, hogy a kommunikációs csatornákat mindig nyitva kell tartani.

„Ha engednénk azok nyomásának, akik azt akarják elérni, hogy a kommunikációs csatornákat elzárjuk, akkor gyakorlatilag feladnánk a reményt arra nézvést, hogy elkerüljük a múltban már bekövetkezett szörnyűségeket” – fogalmazott.

Majd hozzátette: Magyarország azt a leckét is megtanulta, hogy ha Kelet és Nyugat konfliktusba kerül egymással, azon Közép-Európa csak rajtaveszít. „Ezért nem akarunk újabb kelet–nyugati konfliktust, nem akarunk blokkosodást, nem akarunk nyomásgyakorlást” – mondta.

A miniszter az egyre erősödő migrációs nyomás témáját is érintette, hangsúlyozva, hogy a kiváltó okok csak súlyosbodnak, például a terrorfenyegetettség és a szélsőséges ideológiák térnyerése révén.

Ennek kapcsán nagyrabecsülését fejezte ki Pakisztánnak az illegális migrációs folyamatok fékezésében és a terrorizmus elleni küzdelemben játszott szerepe miatt. „Ha Pakisztán nem lenne ilyen elkötelezett az illegális migráció megállításában, akkor Európára és földrajzi okokból ezen belül Magyarországra a jelenleginél is sokkal nagyobb illegális migrációs nyomás hárulna” – vélekedett.

A gazdasági kérdésekről szólva kiemelte, hogy mára gyakorlatilag a Mol maradt az egyetlen nyugati energiavállalat, amely nem vonult ki a dél-ázsiai országból, hanem a pakisztáni ellátás biztonságához hozzájárulva, több mint 800 embernek munkát adva folyamatosan beruházásokat hajt ott végre.

Végül pedig bejelentette, hogy a hatalmas érdeklődésre, az idei 12 557 beadott pályázatra tekintettel évi 200-ról 400-ra emelik fel a pakisztáni hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a magyarországi felsőoktatásban.

„Reménykedünk, hogy mindaz a sok pakisztáni fiatal, aki itt, a magyarországi egyetemeken tanuln, később aztán a magyar–pakisztáni együttműködés jószolgálati nagykövetévé válik” – fogalmazott.

A felek megállapodást írtak alá a felsőoktatási, sportügyi, diplomáciai képzési együttműködésről a nap folyamán.

Kapcsolódó írásaink