Belföld
Landoltak az életmentők Ferihegyen

Megérkezett a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata Törökországból vasárnap a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre. A kollektívát a családtagok, a kollégák és a sajtó képviselői mellett a török nagykövetség képviselői fogadták virággal, tapssal, ennivalóval.
Pavelcze László, a kutató-mentő csapat vezetője, a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója elmondta, hogy hét embert sikerült kimenteniük a romok alól, akik közül kettőnek válságos volt az állapota;. Ezen túl további öt-hat túlélőről adtak jelzést, de az ő kiemelésüket más csapatok vették át. Az irányító úgy fogalmazott, hogy a lehetőségeik elfogytak. Minimális esély túlélők találására még maradt, hiszen lehetnek olyan épületek, amelyek úgy omlottak össze, hogy majdnem légmentesen lezártak részeket, így nem hűlt le ott teljesen a levegő. Amennyiben a betondózerekkel odafigyelve dolgoznak, nagy szerencsével előfordulhat még, hogy tudnak valakit találni – fűzte hozzá.
Kiemelte a „szimatukban nem becsapható”, „dolgukat tevő” kutyák kitartását és a csapat azon tagjainak a hősies munkáját, akik a legtöbbet véstek-fúrtak-faragtak, olykor az épületek három-öt szintjét is áttörték, annak a törmelékét kitermelték, vasat és betont vágtak, hogy a romok közé szoruló emberek közelébe jussanak..
Aláhúzta, a török polgárok hozzáállása nem változott, továbbra is segítőkészek, a körülmények azonban egészen mások voltak, a romosodás jelenlegi viszonyai „mindenkit megrendítettek”.
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke azt mondta, felemelő volt látni a csapatot együtt dolgozni azon a területen, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelölt számukra. A kollektíva tagjai közül kiemelte egy „kereszttüzes” 19 éves ifjú teljesítményét, aki első alkalommal dolgozott valós katasztrófahelyszínen, embert próbálóan.
A szeretetszolgálat elnöke beszélt arról, hogy eddig tízmillió forint segélyt juttattak el a károsultaknak és folytatni szeretnék a munkát. Ennek jegyében legközelebb hétfőn indul egy szállítmányuk, ezúttal Szíria területére.
Magyarországról a szervezet adatai szerint százötvenhatan utaztak Törökországba a földrengés túlélőinek kimentésére. Az akcióban hét szervezet vett részt.
A Református Szeretetszolgálat első csapata vasárnap este érkezik vissza Budapestre.