Belföld

A leginkább húsba vágó kérdések elutasítottsága volt a legmagasabb

A leginkább húsba vágó kérdések – a gázszállításokra és a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó, valamint az élelmiszerárakra ható szankciók – elutasítottsága volt a legmagasabb a nemzeti konzultációban – derült ki a Századvég jogi szakértőjével az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában készített beszélgetésből.

A  leginkább húsba vágó kérdések elutasítottsága volt a legmagasabb
Ifj. Lomnici Zoltán értékelte a nemzeti konzultáció eredményeit
Fotó: MH/Purger Tamás

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a nemzeti konzultációban 1,4 millió ember vett részt, és mind a hét kérdésben 90 százalék felett volt a szankciók elutasítottsága. Ezekkel az eredményekkel a Századvég közelmúltban publikált kutatásai is párhuzamba állíthatók – jegyezte meg.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy fogalmazott: a 2010 óta bevezetett nemzeti konzultációk utólag nemcsak a kormány intézkedéseit igazolták, hanem számos kérdésben – például a migráció esetében – „profetikus” előrejelzést adtak.

Jó hírnek nevezte, hogy eddig nem volt olyan hideg idő télen, amely próbára tette volna, „mennyire kártékonyak” a szankciók.

Kapcsolódó írásaink