Belföld
Ültessünk minél több fát!

Az AM közleménye szerint a program előző két ütemében több mint 1350 településen 36 ezer sorfát ültettek már el, amelyhez a vidékfejlesztési program irányító hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A harmadik ütemben, 2023 tavaszán és őszén további 10 ezer sorfát ültethetnek el a 10 ezernél kevesebb lakosú települések. A települések zöldítése hozzájárult az országfásítási program eredményeihez is, amelynek keretében már 47 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.
A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, így a harmadik ütemben is csak az előre jelentkező települések igényelhetnek fát.
A regisztrációs felület 2023. január 10-én nyílik meg, és január 20-ig érhető el.
Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval kezdődik. Az online igényléseket 2023. január 23–31. között lehet leadni – közölték.
Idén 10 ezer sorfa áll majd rendelkezésre, amelyből kétezret a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki. A települések a klímaváltozást és az eltérő belterületi viszonyokat is jól tűrő 13 fafajból minimum 10, maximum 30 sorfát választhatnak a készlet erejéig. A fák konténeresek vagy földlabdások, 10–14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2–5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztókarót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítanak.
A tavaszi időszak ültetéseihez 2023 február–áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus–november között szállítják a fákat, amelyeket a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti, amely a szakszerű ültetéshez a helyi állami erdőgazdaságokkal együttműködve erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetések során – közölte a tárca.