Krónika

Két év alatt harminchatezer sorfát ültettek

A rendszerváltoztatás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a településfásítás, hiszen 2020–2022-ben 1350 településen összesen harminchatezer sorfát ültettek el – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szerdán a Fejér megyei Óbarokon.

Két év alatt  harminchatezer sorfát ültettek
Mészáros Kartal, Tessely Zoltán és Zambó Péter Óbarokon ültettek fát
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Zambó Péter a Településfásítási program második ütemének zárásán arról beszélt, hogy a magyar kormány az elmúlt évtizedben elkötelezetten kiállt az erdők megőrzése és a fával borított területek gyarapítása mellett. Mint mondta, nemcsak beszéltek a lehetséges megoldásokról, hanem konkrétan, a legkisebb településeket sem kihagyva cselekedtek.

Az államtitkár szerint kiemelkedő siker a program a települések zöldítése szempontjából, hiszen az ország tízezer fő alatti településeinek csaknem felében ültettek el két év alatt minimum tíz, de a legtöbb helyen harminc sorfát. Zambó Péter jelezte, hogy a legtöbb növény, több mint 3600 darab Borsod-Abaúj-Zemplén megyében került a földbe, összesen 132 településre, míg Fejér megyében negyvenkilenc község gazdagodott összesen 1335 fával.

Mészáros Kartal Óbarok polgármestere jelezte, a legkisebb településekre is jutott fa. Az államtitkár beszélt a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásairól is, ezek az idei év végéig felhasználhatók. Tessely Zoltán, a térség Fideszes országgyűlési képviselője az eseményen hangoztatta, a kormányzat határozott célul tűzte ki, hogy 2030-ra huszonhét százalékra növelje az ország erdővel borított területeit.

Kapcsolódó írásaink

Gyarapítani kell az erdőket

ĀKözös felelősség az erdők megőrzése és gyarapítása, hiszen az eltűnésükkel együtt az emberek mostani életformája is veszélybe fog kerülni – mondta Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára