Belföld
Hollik István: A „dollárbaloldalt” nem érdekli a magyar emberek véleménye
A „dollárbaloldal” politikusai lebontanák a határkerítést, és szabad utat engednének az illegális bevándorlásnak

Hollik István azt mondta: idén új helyzet alakult ki a migrációval kapcsolatban, Magyarország kettős nyomás alatt áll: keletről a háború, délről az illegális bevándorlás miatt.
Természetesen Magyarország minden segítséget megad a háború elől Ukrajnából menekülő embereknek.
El is indította az ország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akcióját, azonban az illegális bevándorlásra továbbra is nemet mond – tette hozzá a kormánypárti politikus.
A migrációs nyomás 2022-ben fokozódott, az Európába irányuló migráció ugyanis nemhogy nem ért véget, hanem egyre erősebb – hangsúlyozta Hollik István, hozzátéve, milliók tartanak, és milliók készülnek Európa felé.
Ezt jelzi az is, hogy idén a tavalyinál kétszer többen, 260 ezren próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra, és az elfogott embercsempészek száma is nőtt az elmúlt évekhez képest, csaknem kétezer embert fogtak el a hatóságok embercsempészet miatt – ismertette.
Úgy folytatta, ennek ellenére a „dollárbaloldal” politikusai többször elmondták, mit tennének ők a migrációval, ha hatalomra kerülnének: lebontanák a határkerítést, szabad utat engednének az illegális bevándorlásnak, a „guruló dollárokért cserébe sorra teljesítenék a Soros-birodalom és Brüsszel megrendeléseit, együtt tennék az illegális migrációt legálissá”.
A „dollárbaloldalt” nem érdekli a magyar emberek véleménye, hiszen a magyar emberek többször is elmondták, hogy az illegális bevándorlásból nem kérnek, ők azt ennek ellenére továbbra is támogatják – hangsúlyozta a fideszes politikus.
„A Fidesz–KDNP-nek viszont továbbra is a magyar emberek biztonsága az első, és 2023-ban is azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük Magyarország határait” – mondta Hollik István.