Belföld
Megépítik a jövő kampuszát
Az egyetem vezetői világszínvonalú környezetet álmodtak meg

Hagyományos oktatótermek helyett kreatív közösségi terek és 21. századi technológia várja a hallgatókat a Budapesti Corvinus Egyetem hamarosan megnyíló Ménesi úti kampuszán. A diákok a tervek szerint jövő szeptembertől vehetik birtokba az új egyetemi komplexumot. A beruházásról tartott sajtótájékoztatón Barta Márton, a Corvinus stratégiai vezetője elmondta, várhatóan hat-hétszáz hallgató tanulhat, kutathat, dolgozhat majd a kampuszon. Úgy fogalmazott: a Ménesi úti épületegyüttes a jövő kampusza lesz,
amely csúcstechnológiával szolgálja majd ki a diákokat, oktatókat, kutatókat.
„Multifunkciós oktatási, innovációs és közösségi központot szeretnénk létrehozni, amelyben az oktatási épületek mellett számos sport- és közösségi tér, valamint egy 11 ezer négyzetméteres park és egy 180 férőhelyes kollégium is helyet kap” – ismertette a részleteket Barta Márton, hozzátéve: büszkék arra, hogy a következő tanévtől birtokba vehető Ménesi úti intézmény a legújabb energiahatékonysági és fenntarthatósági kritériumoknak is megfelel. Elmondása szerint a kampuszon Magyarországon egyedülálló energetikai rendszer jön létre, amely a legmodernebb hőszigetelési technológiákat alkalmazza, illetve napelemek és talajszonda használatával biztosítja az energiaellátást.

Barta Márton tájékoztatása szerint a 2021 őszén megkezdett építkezés összköltsége várhatóan nettó 16 milliárd forint körül alakul, amiből 12 milliárd forint állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig az egyetemet fenntartó alapítvány, a Maecenas Univesitatis Corvini Alapítvány finanszírozza. Mindezt további 650 millió forintos uniós forrás is kiegészíti.
Az új kampuszon – ahová valamennyi corvinusos diáknak szabad bejárása lesz – elsősorban a vállalatokkal szoros együttműködésben működő, gyakorlatorientált képzéseket indítanak majd, de az épületben kap helyet az egyetem vállalkozásinkubációs programja, valamint itt fog működni az innovatív adattudományi projekteknek otthont adó Adattér is.
A Gellért-hegy oldalából kiemelkedő épületegyüttesben egyébként korábban is zajlott oktatás: itt működött annak idején az Államigazgatási Főiskola, ami később beolvadt a Közgázba. Onnan is ismerős lehet az épület, hogy itt forgatták az HBO magyar sikersorozatát, A besúgót is.

Az intézményben a kampuszfelújítás mellett nagyszabású digitális fejlesztés is zajlik, amelynek keretében modernizálják a Neptun tanulmányi rendszert is. Ennek részleteiről Major Péter, a Corvinus Hallgatói Szolgáltatások egységének vezetője az intézmény múlt heti sajtótájékoztatóján elmondta,
szeretnék Magyarországon elsőként bevezetni az online beiratkozást.
„A hallgatók és oktatók akkor lehetnek eredményesek, ha nem az adminisztrációval kell foglalkozniuk, hanem az ismeretek megszerzésére, a tanításra és a kutatásra koncentrálhatják erőforrásaikat. Ehhez gördülékenyen működő, testreszabható és rendszerszemléletű tanulmányi adminisztráció szükséges” – mondta Major Péter. A fejlesztések egy részét az unió helyreállítási alapjából erre a célra elnyert, mintegy másfél milliárd forintos támogatási keretből valósítják meg.