Belföld
A guruló dollárokért cserébe árulják el az embereket

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek szombaton eljuttatott videóüzenetében rámutatott, hogy a baloldal már a rezsicsökkentés bevezetése óta, azaz csaknem 10 éve követeli a rezsicsökkentés eltörlését. „Tehát, ha a dollárbaloldalon múlott volna, akkor nemhogy rezsicsökkentés nem lenne, de már földgáz és valószínűleg kőolaj sem lenne az országban” – fogalmazott.
A politikus azt mondta, ezzel szemben a Fidesz–KDNP mindent megtesz, hogy megkönnyítse a magyar emberek életét ebben a nehéz, energiaválsággal sújtott időben, ezért a magyarokat az átlagfogyasztás szintjéig továbbra is védi a rezsicsökkentés, amivel egy magyar család átlagosan havi 181 ezer forintot spórol az átlagfogyasztás mértékéig. Közölte, Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági gáz és áram ára, a vállalkozások védelmére pedig a kormány több programot is indított.
Hollik István úgy vélte, mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoznak Európában, ennek ellenére a guruló dollárokért cserébe a baloldal lelkesen támogatja az áremelkedést okozó szankciókat.
„Ha rajtuk múlott volna, már rég bevezették volna az energiaszankciókat, amivel tönkretették volna a magyar gazdaságot és a magyar családokat, de a baloldalt ez nem érdekli, továbbra is lelkesen áskálódnak Magyarország ellen, amíg dollárokkal tömik ki a zsebüket” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.