Belföld
Sztojka Attila: A cigány kultúra nem a szegénység, hanem az értékek, a sokszínűség, a szorgalom és a kitartás kultúrája
A nemzetiségi oktatás minőségi oktatást jelent

Fülöp Attila közölte, 26 középiskolás kap két évre szóló, havi 30 ezer forintos ösztöndíjat, amely segíti őket az érettségi megszerzésében, és az egyetemre való bejutásban.
A támogatás a jó tanulmányi eredmények megtartása mellett azt is feladatul adja a fiataloknak, hogy „legyenek kovászai” a saját nemzetiségi közösségüknek, éljék meg nemzetiségi mivoltukat – hangsúlyozta az államtitkár.
Fülöp Attila az ösztöndíjasokat méltatva azt mondta, hogy jelentkezéseikből olyan határozottság és céltudatosság sugárzik, ami nem mindig van így ebben az életkorban.
Az államtitkár szólt a Belügyminisztérium másik ösztöndíjrendszeréről, az Útravaló pályázatról, amely majdnem tízezer hátrányos helyzetű fiatalnak ad segítséget szakma, érettségi vagy diploma megszerzéséhez.
Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, a cigány kultúra nem a szegénység, hanem az értékek, a sokszínűség, a szorgalom és a kitartás kultúrája, az ösztöndíjasok tehetsége és szorgalma is ezt bizonyítja. A pályázat nyertesei példaképekké válhatnak nemcsak a tanulmányi eredményeikkel, hanem az életmódjukkal, az életvitelükkel is, és belőlük nőhet ki majd a leendő roma elit – tette hozzá a kormánybiztos.
Sztojka Attila azt hangoztatta, a fiatalok azt is bizonyítják, hogy a nemzetiségi oktatás – a kritikák ellenére – egyértelműen minőségi oktatást jelent.
Egy ország akkor tud az esélyek országává válni, ha a tehetségnek és a szorgalomnak teret ad, ez pedig úgy lehetséges, ha az anyagi nehézségek senkinek sem állják útját – mutatott rá a kormánybiztos. A Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra roma nemzetiségi középiskolába járó, legalább 4-es tanulmányi átlagot elérő tanulók jelentkezhetnek.