Belföld

Hornung Ágnes: A családpolitika alappillére a gyermekek segítése

A magyar családpolitika egyik alappillére 2010 óta, hogy „segítsük a gyerekeket és hozzájáruljunk a családok boldogulásához” – hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány ünnepi gáláján.

Hornung Ágnes: A családpolitika alappillére a gyermekek segítése
Hornung Ágnes
Fotó: MH/Purger Tamás

Hornung Ágnes köszöntőjében kiemelte: a gyermeket nevelők terheinek csökkentéséért többek között bölcsődefejlesztési programot indítottak, bevezették a gyed extrát, ingyenessé tették a tankönyveket és kedvezményes lett a gyermekétkeztetés.

Emlékeztetett: két hónappal ezelőtt együtt ünnepelték a Szülők Háza bővülését, két új központ és hat családi bölcsőde nyitotta meg a kapuit, lehetővé téve, hogy – mint mondta – az alapítvány családokat segítő áldozatos munkája még szélesebb körben érvényesüljön.

„Összefogva, együttes erővel minden könnyebben és gyorsabban megy. Ennek az összefogásnak egy nagyon szép példája ez a mai rendezvény” – hangsúlyozta az alapítvány 15 éves fennállása alkalmából rendezett gálán az államtitkár.

Az eseményen, amelyet Kemény Dénes, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány alapítója nyitott meg, átadták a gyermekvédelemben dolgozók elismerésére alapított Szent Antal-díjakat.

Hornung Ágnes megköszönte a díjazottak áldozatos munkáját. Úgy fogalmazott: „Önök Szent Antal példáját követik, ami a szeretet, az alázat és a tenni akarás példája.”

A Szülők Háza Közhasznú Alapítvány által alapított elismerést azok kapják, akik az alapítvány kuratóriuma és a gyerekek döntése alapján az adott évben a legtöbbet tették a Tegyél jót! programban kedvezményezett, állami gondoskodásban élő gyerekekért és családokért.

„A gyerekvédelem csak akkor vihető sikerre, ha mögötte közösségi összefogás van” – emelte ki köszöntőjében Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Azt mondta, a legelszántabb gyermekvédelmi szakember munkája is kudarcra van ítélve, ha azt, akiről gondoskodik, felnőtt korában nem fogadja be a társadalom. Abban, hogy befogadó közegben nevelkedjenek a gyerekek, kiemelt szerep jut a Szülők Háza mentorprogramjainak – tette hozzá.

Közölte: ma 23 ezer olyan gyermek él az országban, akinek nem adatik meg, hogy a vér szerinti családjában nevelkedjen. Ők azok, akik a gyermekvédelemben, nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban nevelkednek.

A költségvetés évente hetvenhét és fél milliárd forintot biztosít gyermekvédelemre, de ez a pénz csak akkor hasznosulhat, ha ez a fajta támogató közeg mögötte van – hangsúlyozta.

Fülöp Attila megköszönte a Szülők Háza Alapítvány munkatársainak azt a „civil erőt”, amellyel ezeknek a gyerekeknek az életét és a felnőtté váláskor a megerősödését szolgálják.

Regős Judit, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány elnöke köszöntőjében megemlékezett arról, hogy 15 évvel ezelőtt a Szülők Háza közössége negyven gyereket fogadott be, de ma már ötszáz gyereket támogatnak. Az alapítványnál azért dolgoznak – mondta –, hogy reményt és lehetőségeket adjanak azoknak, akik nehéz körülmények közé születtek.

Az eseményen Szent Antal-díjjal ismerték el Kovácsné Bárány Ildikó, a KIM családügyekért felelős államtitkársága főosztályvezetőjét, Iski Zsolt és Iski-Beréti Viola pedagógusokat, Bank Tamást, a Játékszín ügyvezető igazgatóját és Lévay Viktória színművészt, valamint Nyári Aliz énekesnőt.

Különdíjat vehetett át Erdősi Ditte, a Tegyél Jót program operatív vezetője. A Mi hősünk kategória díját Nagy Ticiána, Nagy Emese és Kállai Oszkár, a Mónosbéli Gyermekotthon lakói vehették át.

A Szülők Háza Alapítványt Kemény Dénes hozta létre 2015-ben azzal a céllal, hogy szervezeti formában képviselhesse tovább a 2007 óta működő Szülők Háza mozgalom elveit és céljait. Az alapítvány állami gondoskodásban élő gyerekeknek és hátrányos helyzetű családoknak nyújt támogatást. Legfontosabb célja, hogy segítse a rászorulók integrációját.

Kapcsolódó írásaink