Belföld
Varga Mihály a nemzeti konzultáció kitöltésére biztatott

Továbbá emlékeztetett arra, hogy februárban „háború indult szomszédunkban Ukrajna és Oroszország között”. Erre a brüsszeli adminisztráció úgy reagált, hogy szankciósorozatot indított, azt remélve, a lépések véget vetnek a harcoknak, vagy legalábbis oly mértékben gyengítik Oroszországot, hogy „háborús aktivitása alábbhagy”.
Ez azonban nem következett be, a frontok egyre jobban megmerevednek – jelentette ki a tárcavezető. A szankciók mindeközben Európát érintik hátrányosan, ahol magasak lettek az energiaárak - hangoztatta.
A kormány arra kéri a polgárokat, hogy mondják el a véleményüket a témában, töltsék ki a nemzeti konzultációt. Így a kabinet határozottabban, megalapozottabban tud majd érvelni Brüsszelben - hangoztatta a miniszter.
Jelezte, hogy készül a kilencedik szankciós csomag. Varga Mihály szerint azonban először a korábbi nyolcnak a hatását kellene megvizsgálni, utána lehetne érdemben tárgyalni az újabbról.
A kormány azzal lenne elégedett, ha a mostani, tizenkettedik nemzeti konzultációt még annál is többen töltenék ki, mint a korábbiakat - mondta a tárcavezető, megjegyezve: online is lehet véleményt nyilvánítani.
Magyarország érdeke változatlan: a mielőbbi orosz-ukrán béke. A kormány azt akarja, hogy tárgyalóasztalnál dőljön el a vitás kérdések nagy része - jelentette ki a miniszter.