Belföld
Deutsch Tamás: Az igazság a mi oldalunkon áll!

Egy újabb példátlanul durva politikai lökdösődés, indulatos és agresszív támadás szemtanúi lehetünk majd az előttünk álló egy hétben, tíz napban Deutsch Tamás szerint. A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában hangsúlyozta: a baloldali EP-képviselők tűzön-vízen keresztül akarják vinni azt, hogy Magyarország semmiképpen ne kapjon uniós pénzeket. De az „igazság a mi oldalunkon áll” – tette hozzá.
A Zöldek képviselőcsoportja már november 9-én, a brüsszeli „mini plenáris ülés” első napján kezdeményezte: vegyék napirendre a „magyar ügyet” a kondicionalitási eljárással kapcsolatban. Bár a képviselők többsége ezt végül nem szavazta meg, a magyar ellenzéki képviselők többsége azonban igen, és a téma nem is került le a napirendről: vélhetően a november 21–24. közötti rendes plenáris ülésen lesz szó hazánkról – ismertette az előttünk álló szűk két hét várható politikai programját Deutsch Tamás.
A képviselő úgy véli, a baloldal akár hazugságok árán is hisztérikus hangulatot akar teremteni, démonizálni akarja a sorozatban negyedik alkalommal kétharmados többséget szerző keresztény-konzervatív kormányt, mivel az Európai Bizottság mostanában fog dönteni a nekünk járó uniós pénzek folyósításáról. Ez azért veszélyes – figyelmeztetett –, mert a brüsszeli bürokrácia ahhoz igazítja a döntéseit, hogy mit ír a Politico vagy más baloldali sajtóorgánumok. A magyar és az európai baloldal azért indította az újabb heves politikai támadássorozatot hazánk ellen, mert az ő szemszögükből rosszul állnak a dolgok, mert megállapodás körvonalazódik az európai pénzek folyósításáról Magyarország és az Európai Bizottság között – mutatott rá.
A cikk felidézi, hogy Ujhelyi István, korábban szocialista, most független EP-képviselő egy Facebook-posztban úgy fogalmazott: megbízható brüsszeli forrásai szerint a kormány most is megpróbál sunyizni, és az eredeti vállalásokhoz képest helyenként jelentősen módosította, felvizezte azokat a törvénymódosításokat, amelyeket nemrég fogadott, illetve fogad majd el az Országgyűlés fideszes többsége annak érdekében, hogy leállításra kerüljön a hazánkkal szemben még áprilisban indított eljárás.
Deutsch Tamás szerint ezzel a baloldali képviselőnek az volt a célja, hogy ismét szándékosan Magyarország rossz hírét keltse. „A baloldal újabb támadásai ellenére a magyar ügy győzelemre áll, bármennyire is vérforralóak ezek a támadások, higgadtan és nyugodtan el kell mondani a tényeket, mivel az igazság a mi oldalunkon áll” – zárta mondandóját Deutsch Tamás.