Belföld
Jó ütemben halad a munka a Kalocsa és Paks közötti hídon

Ütemterv szerint halad a Kalocsa és Paks közötti Duna-híd kivitelezése, melynek átadása után egy hetven kilométeres kerülőút megtétele válik majd szükségtelenné – egyebek mellett ezt is megtudhatjuk a projekt aktuális állását bemutató oldalról. A 2024 nyarán elkészülő beruházásnak köszönhetően a Duna bal partjáról mintegy negyedóra alatt lehet majd elérni az M6-os autópályát.
Megígértük, megépítjük! – kommentálta a beruházásról szóló hírt közösségi oldalán Süli János. Paks volt kormánypárti polgármestere, az atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős korábbi tárca nélküli miniszter, és emlékeztetett arra, hogy a projekt körül sok volt a kétség.
A beruházás környékén járók manapság azt látják, négy, úgynevezett zsaluzókocsi dolgozik azon, hogy a két part közötti teljes összeköttetés létrejöjjön 2023 végére – fogalmazott a politikus. Hozzátette, az új átkelő kivitelezése tavaly február óta tart.
A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. Az átkelő és hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke kilencvenkétmilliárd forintot tesz ki.