Belföld

MSZP: Ez a harc lesz a végső

Tisztújító kongresszust tart szombaton a végelgyengülés jeleit mutató MSZP, amely ennek ellenére várhatóan megerősíti a jelenlegi pártelitet, valamiféle versengés, vérfrissítés csak az alsóbb szinteken várható – írja a Magyar Nemzet

MSZP: Ez a harc lesz a végső
Kunhalmi Ágnes mellett az elnökhelyettes Komjáthi Imréből várhatóan társelnök lesz
Fotó: MH

A régi-új vezetés a Magyar Nemzet információi szerint a baloldali mellett a nemzeti karaktert is erősítené, amitől a legjobb esetben is csupán „óvatos emelkedést” remélnek.

Villányi úti központjában, a sajtó kizárásával tartja tisztújító kongresszusát szombaton a már hosszú ideje messze a parlamenti küszöb alatt mért MSZP.

A Magyar Nemzet szerint, ennek tükrében nem csoda, hogy míg a jobboldalon lámpaoltást emlegetnek, még baloldali politikai elemzők is a párt utolsó esélyeként tekintenek az eseményre. A Magyar Nemzet szocialista forrásainak szavaiból ugyanakkor az derült ki, hogy a kongresszus lényegében megerősíti a jelenlegi pártelitet, amely kihívók nélkül méreti meg magát. Az egyetlen újdonságnak az nevezhető, hogy az elnökhelyettes Komjáthi Imréből várhatóan társelnök lesz a posztot már betöltő Kunhalmi Ágnes mellett, hiszen a szocialisták egyik legfontosabb testületeként emlegetett választmányt egyedüli indulóként továbbra is Hiller István vezetheti majd.

A Magyar Nemzet információi szerint bár Komjáthi megüresedő elnökhelyettesi székéért ugyancsak egyedül indul Varga László, az alelnöki, elnökségi és más testületi tagságokért viszont két-háromszoros a jelöltek száma, akik között sok a fiatal és a nő. A lap szocialista forrásai a tartalmi kérdésekkel kapcsolatban úgy fogalmaztak: a jövőben a klasszikus baloldali, szocialista–szociáldemokrata mellett a nemzeti karaktert is szeretnék erősíteni.

Elismerték ugyanakkor, hogy a párt nem a legjobb korszakát éli, keresi a helyét az ellenzéki térfélen, ahol ha vezetői szerepét már nem is tudja visszaszerezni, markáns, megkerülhetetlen tényezője még lehet. A Magyar Nemzet forrásai szerint alapvetően „óvatos emelkedést” remélnek a kongresszus utáni időszaktól, és bár számolnak a stagnálás lehetőségével is, a „teljes széteséssel, lecsúszással” nem.

Kapcsolódó írásaink