Belföld

Soha nem látott pedagógusbéremelés jön

Jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2024-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket, ha létrejön a megállapodás az Európai Unióval - jelentette be a mai Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne.

Soha nem látott pedagógusbéremelés jön
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a kormányinfón
Fotó: MH/Hegedűs Róbert

- A kormány tegnap áttekintette az uniós tárgyalások állását - mondta a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, aki szerint lehetséges a tárgyalások eredményes lezárása. Tizenhét megállapodásban állapodtak meg, ezek mindegyikét tárgyalta a kormány szerdai ülésén. Mint mondta, a kormány vállalta az egyszereplős közbeszerzések arányának csökkentését is, jelentéstételi eszközt alakított ki a kormány, ami megakadályozza az egyajánlatos közbeszerzések elszaporodását. A közbeszerzések hatékonyságát is vizsgálni fogják, a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára pedig képzési és támogatási rendszert dolgoznak ki. Bevezetik az Európai Unió többi tagállamában is használt Arakhne eszközt közbeszerzések kezelésére, valamint az OLAF-fal, az unió csalás elleni hivatalával való együttműködést is erősítik. Minden törvényjavaslatot beterjesztettek, az Országgyűlés ezeket elfogadta - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint Gulyás szerint, ha a megállapodás létrejön, indulhat is a pedagógus-béremelés, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2024-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket. Egy kérdésre válaszolva közölte: az előrejelzése szerint a diplomás átlagbér 2025-ben 975 ezer forint lehet, így a pedagógus átlagbér 700 ezer forint felett lehet.

A kormány arra jutott a kormányülésen, hogy Magyarország energiaellátása biztosított - mondta a miniszter - , de Európában az a kérdés, van-e elérhető energia (főképp földgáz), és az mennyibe kerül. Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne - tette hozzá Gulyás Gergely, aki beszélt arról is, hogy változtatásokra van szükség az energiarendszerben. Az úgynevezett RRF hitel részét zöld átállásra fordítaná a kormány. A cél az, hogy minél több zöld energiát tudjanak a háztartások befogadni. A szabályokon szerinte módosítgatni kell egészen addig, amíg nem lesz pénz egy költséges, nagy átalakításra.

Gulyás Gergely szerint év végén jöhet az első utalás az uniós pénzekből.

Az ellenzéknek juttatott külföldi kampánytámogatásokról is kérdezték a minisztert, aki szerint „Itt a baloldalnak kell választ adnia, hogy mi történt, kik jutottak pénzhez, és mire fordították ezeket a pénzeket. (…) A Tocsik-ügy ehhez képest kismiska volt”.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: még a baloldaltól sem vitatná el, hogy örülnének a pedagógus-béremelésnek, de szerinte nekik fontosabb a károkozás. Megismételte: az ellenzék miatt nem jött még létre a megállapodás az Európai Bizottsággal, ezért nem került még sor a béremelésre sem, Dobrev Klára is ennek gáncsolásáért dolgozik.

Az inflációról azt mondta: mindenhol magas az infláció, de ott a legmagasabb, amely országok közelebb vannak a háborúhoz. Hazánk ilyen, de - hangsúlyozta - „azon vagyunk, hogy béke legyen”.

Kapcsolódó írásaink