Rögtön mélyvízbe dobják a tanárképzős hallgatókat

A korábbinál sokkal több kapcsolódásuk lesz a pedagógushallgatóknak az iskolákkal és a diákokkal, mert egyetemi éveik alatt többet lesznek az oktatás helyszínein – ez az egyik fontos újítás a pedagógusképzésben, amely felmenő rendszerben, idén szeptembertől alakul át.

Míg eddig a leendő tanárok, tanítók és óvodapedagógusok csak hosszas elméleti oktatás után, képzésük utolsó szakaszában végezték a szakmai gyakorlatukat, az új rendszerben már a második félévtől élesben megismerkedhetnek az iskolai, óvodai légkörrel.

A korábbi egyéves, összefüggő szakmai gyakorlatot ugyanis több szakaszra bontották, így az egyetemen megszerzett ismereteket menet közben, valódi munkakörülmények között próbálhatják ki a hallgatók.

A várakozások szerint ez fékezi majd a lemorzsolódást, és elősegíti, hogy azok válasszák a pedagógusi pályát, akik tényleg a szakmába valók. Az elmúlt években problémát jelentett, hogy sokan túl későn, csak a képzésük legvégén szembesültek azzal, mit is jelent igazából egy harminc fős gyerekcsoportban dolgozni vagy épp egy osztálykirándulást megszervezni, mostantól viszont már a tanulmányaik elejétől kezdve láthatják a fiatalok, mi vár rájuk, mire vállalkoztak, amikor az adott szakra felvételiztek.

A megújult gyakorlatról Szabó Éva, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának tanárképzésért felelős igazgatóhelyettese mesélt lapunknak.

Mint mondta, a bevezető szakaszban, az első két évben pályaszocializációs gyakorlatokat végeznek a hallgatók: különféle iskolatípusokkal ismerkednek meg, tanári szemmel figyelhetik a tanórai folyamatokat. A harmadik évben a megfigyelő-szemlélő szerepből átlépnek aktív tanári szerepkörbe. Először a csoportos tanítási gyakorlatok, majd a szaktárgyi tanítási gyakorlat következik, amelyek alatt a fiatalok egyre nagyobb önállóságra tesznek szert a tervezés, az óratartás vagy a pedagógiai munka terén, és építik, bővítik tanári eszköztárukat. A gyakorlatok harmadik eleme az utolsó féléves egyéni összefüggő gyakorlat, amelyben a hosszabb ívek tematikus tervezésének, az önálló óratartásnak és az önálló pedagógiai döntéseknek jut főszerep. Ebben a szakaszban a hallgatók az iskolai élet számos területén bővítik tudásukat: kipróbálják magukat a mérés-értékelés folyamataiban, a konfliktuskezelésben, a tanórán kívüli pedagógiai munkában és még számos, a tanári hétköznapokhoz tartozó feladatban.

Szabó Éva szerint az átalakítás azért jó, mert így a gyakorlati és az elméleti képzés párhuzamosan halad és több ponton összekapcsolódik, ezáltal a tanári tudás az egyetemi évek alatt folyamatában, reflektív módon alakul és fejlődik.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az új rendelet értelmében az osztatlan tanárképzés időtartama tizenkét szemeszterről tízre rövidült, vagyis hat helyett öt év alatt elvégezhető. „Ez helyes és fontos döntés volt” – véli Szabó Éva, bár hozzáteszi, a rövidítéstől egyelőre nem ugrott meg a jelentkezők száma.

Fontos újdonság még az általános iskolai és a középiskolai tanárképzés egységesítése is. Az új képzés 5–12 évfolyamra ad képesítést, vagyis a diploma feljogosít a felső tagozatban és a középiskolában való oktatásra is. Igaz, bizonyos feladatok ellátását, például az emelt szintű érettségire való felkészítést további egy év mesterképzést követő szaktanári végzettség megszerzéséhez köti.

Ennek kapcsán Szabó Éva megjegyezte: az összevonás az égető tanárhiányt igyekszik orvosolni, de vannak buktatói. Gond lehet például abból, ha a plusz egy éves képzésbe fektetett energia nem jelenik meg markánsan a bértáblában. De fontos kérdés az is, hogy lesz-e mindenhol elég kolléga az emelt szintű órák megtartásához vagy a tehetséggondozáshoz, ha ez a plusz egy éves ráképzés nem kötelező.

Az elméleti oktatás változásáról szakértőnk elmondta, hogy az egyetemi képzőhelyek által kidolgozott tartalom NAT-hoz igazítása a gyakorlóiskolai vezetőtanárok bevonásával történt, vagyis a felsőoktatás és a közoktatás képviselői egyaránt részt vettek a folyamatban.

A szakértő szerint kívánatos volna, hogy az egyetemek gyakorlata is változzon a tanárképzés területén. „Az elméleti képzésben is meg kell, hogy jelenjen a tanári szemlélet, mert nem mindegy, hogy a teremben informatikushallgatók ülnek vagy informatikatanár szakos hallgatók. Jelenleg még nem megoldott a szaktudományos és a tanári képzés szétválasztása, így az oktatók feladata, hogy a tartalmakat differenciáltan, a tanárképzés szükségleteit is figyelembe véve oktassák. Különösen kívánatos ez azért, mert a hallgatóknak meg kell tanulniuk azokat a stratégiákat, amelyek segítségével a magas szintű ismereteket adaptálni tudják a közoktatásban” – magyarázta Szabó Éva, aki bízik abban, hogy a tanárképzés a lehetőségein belül megtette és megteszi a szükséges lépéseket.