Belföld
„A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat”

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény szombati megnyitóján elmondta: az idén második alkalommal megvalósuló rendezvénnyel bizonyítani szeretnék, hogy Magyarországon 13 nemzetiség a többségi magyar társadalommal békességben, barátságban, kultúráját megőrizve tud együtt élni.
Kiemelte: a fesztivál megrendezésének célja, hogy mind a tizenhárom magyarországi nemzetiség meg tudja mutatni hagyományait, amelyek az étkezésben, a táncaikban és zenéikben is megjelennek.
Farkas András, Piliscsaba polgármestere kiemelte: egy olyan település ad idén otthont egy országos nemzetiségi rendezvénynek, amely eleve többnemzetiségű. Míg a budai hegyek irányában sváb falvak, a Pilis irányában pedig szlovák falvak vannak, Piliscsabán mind a két nemzetiség megtelepedett, és a cigányságot is befogadta már évszázadokkal ezelőtt.
A nemzetiségi gasztrobemutató a Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola szombati szüreti rendezvénye keretében valósult meg.
A program 14 órakor szüreti felvonulással kezdődött, majd a Csaba-kertben a magyarországi nemzetiségek gasztrobemutatóján a Magyarországon élő 13, törvényben elismert nemzetiség (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) hagyományos ételeit és italait kóstolhatják meg a látogatók. A rendezvényen a Szerb Színház zenekara játszik, 20 órakor pedig megkezdődik a szüreti mulatság.