Belföld

Egyházakkal egyeztetett a KSH a népszámlálásról

A népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó kérdései különösen fontosak

A magyarországi egyházak és vallási közösségek képviselőivel egyeztetett az őszi népszámlálásról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyházakkal egyeztetett a KSH a népszámlálásról
A Központi Statisztikai Hivatal épülete
Fotó: Facebook

A hivatal közleménye szerint a népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó kérdései különösen fontosak, mert az azokra adott válaszok alapján „pontos képet kaphatunk az egyes egyházak és vallási közösségek társadalmi jelenlétéről, ami számukra is lényeges információ”.

A KSH közös szakmai fórumot tartott 29 magyarországi vallási közösség képviselőjével, illetve a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságával az október 1. és november 28. között zajló népszámlálásról. A résztvevők az egyeztetés során véglegesítették a népszámlálás vallással kapcsolatos kérdését, valamint áttekintették a lebonyolítás részleteit – tették hozzá.

A közleményben idézték Kovács Marcellt, a KSH népszámlálásiprojekt-vezetőjét, aki a fórumon elmondta, azért, hogy a vallásra vonatkozó kérdés minden érintett számára közérthetően és könnyen megválaszolható módon jelenjen meg a kérdőíven, a KSH széles körű egyeztetést folytatott a bejegyzett egyházakkal, vallási közösségekkel.

A népszámlálás projektvezetője kiemelte, hogy a vallásra vonatkozó kérdésre mindenki beírhatja a meggyőződésének megfelelő választ.

A KSH mindenkit arra kér, hogy válaszoljon erre kérdésre, hiszen a népszámlálás az egyedüli adatforrás a társadalom vallási, felekezeti összetételének megismeréséhez.

A KSH által szervezett szakmai egyeztetésen a következő egyházak, vallási szervezetek képviselői vettek részt: Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Görögkatolikus Metropólia, Gyémánt Út Buddhista Közösség, Hetednapi Adventista Egyház, Hit Gyülekezete, Magyar Ateista Társaság, Magyar Iszlám Közösség, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Magyarországi Baptista Egyház, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Magyarországi Metodista Egyház, Magyarországi Muszlimok Egyháza, Magyarországi Pünkösdi Egyház, Magyarországi Református Egyház zsinati hivatala, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Tan Kapuja Buddhista Egyház.

Kapcsolódó írásaink