Belföld

Hollik: Kérdéseket vet fel a baloldal amerikai kampánytámogatása

Soros György támogatja a háborút és az európai szankciókat, hangsúlyozta a fideszes politikus

Több kérdést is felvet az, hogy a baloldal több százmillió forintot kapott a kampányára egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki videónyilatkozatában.

Hollik: Kérdéseket vet fel a baloldal amerikai kampánytámogatása
Hollik István
Fotó: Facebook

A politikus kifejtette: „már napok óta tudjuk", hogy a baloldal több százmillió forintot kapott külföldről a kampányára egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető. Amellett, hogy ezzel egyértelműen kijátszotta a kampányra vonatkozó jogszabályokat a baloldal, az ügy számos kérdést felvet – értékelt.

Kiemelte: talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy ezért a több száz millió forintért Soros György mit kért cserébe. Senki nem gondolja komolyan, hogy több száz millió forintot az üzletember csak úgy odaadott a baloldal számára – fogalmazott.

Hollik István közölte: Soros György támogatja a háborút és az európai szankciókat, ezért adódik a kérdés, köze van-e Soros György kampánytámogatásának ahhoz, hogy a Márki-Zay Péter- és Gyurcsány Ferenc-féle baloldal egyértelműen háborúpárti és szankciókat támogató álláspontot képvisel mind a mai napig.

„Elvárjuk, hogy a kapitány és a főnök, azaz Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc" válaszoljon ezekre a kérdésekre – jelentette ki a politikus.

Kapcsolódó írásaink