Belföld

A Kis-Balaton Építő Tábor a természet szeretetére nevel

A nemzeti parkok környezeti nevelési programjain csaknem négyszázezer gyerek vesz részt évente országszerte

A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttműködésére – mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Kis-Balaton Építő Tábor betekintőjén az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

A Kis-Balaton Építő Tábor a természet szeretetére nevel
Képünk illusztráció
Fotó: MH/Purger Tamás

A tábort egyedülálló kezdeményezésként öt szervezet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány és a Holnapocska Tábor összefogásával rendezték meg idén ötödik alkalommal a Kis-Balatonnál – írták.

A nemzeti parkok környezeti nevelési programjain csaknem négyszázezer gyerek vesz részt évente országszerte. Hozzátette, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tevékenysége kiemelkedő ezen a területen, hiszen számos látogatóközpontot üzemeltet. A mostani tábor a környezeti nevelési programok sorába illeszkedik, szögezte le az államtitkár.

A táborban 25 középiskolás diák vesz részt az ország minden tájáról. A táborozók a délelőttöket munkával töltik a nemzeti park területén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Nyugat-dunántúli Vízügyi igazgatóság munkatársainak vezetésével: kertészkednek, kerítéseket, kapukat csiszolnak és festenek, hasznos tevékenységet végeznek, valódi értékeket teremtenek. A tábor a természet szeretetére nevel, mutatott rá Rácz András, a fő cél, hogy a gyerekek ösztönös természet iránti szeretete tudatossá váljon.

A természet védelme ma már messze túlmutat a fajok és az élőhelyek védelmén, megőrzésén. Az emberek meg akarják ismerni a természetet, azaz egyre nagyobb az igény az aktív kikapcsolódásra. A nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatában számos ilyen lehetőség lelhető fel, hívta fel a figyelmet az államtitkár – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink