Belföld

Újra látható az ország Aranyvonata

A Szent Korona és a jogar, valamint idén először a Szent Jobb élethű másolatával várta az érdeklődőket az Aranyvonat – írták a különleges szerelvény megérkezését dokumentáló videóhoz kommentárban a szervezők.

Újra látható az ország Aranyvonata
Kiállították az ország egyik legkülönlegesebb tárgyi emlékét az Alkotmány utcában
Fotó: MH/Purger Tamás

Az Aranyvonat speciális körülmények között érkezett a dunakeszi járműjavítóból az Alkotmány utcába. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban. Az aranyvonat vasúti szerelvénye 1945 januárjában indult útnak Ausztria felé. A szerelvénnyel a jegybank 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat akarták nyugatra menekíteni.

A szerelvényen belül a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült – tartalmazza a videóhoz fűzött kommentár, amelyben arról is írnak, hogy a kocsi rekonstrukciójának 2015-ben láttak neki.

Galériánk kattintással, pöccintéssel lapozható!

A Szent Korona és a jogar, valamint idén először a Szent Jobb élethű másolatával várta az érdeklődőket az Aranyvonat
A Szent Korona és a jogar, valamint idén először a Szent Jobb élethű másolatával várta az érdeklődőket az Aranyvonat
Fotó: MH/Purger Tamás

A Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a helyreállítás, amelynek eredményeként most augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, amelyet az idei ünnepségsorozaton is megtekinthetnek a látogatók.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Egy sorsdöntő baleset

ĀAmikor megindult a magyar 2. hadsereg a szovjet frontra, Horthy István nem helyeselte az akciót, de mivel osztozni akart a katonák sorsában, tartalékos főhadnagyként velük tartott