Belföld

Végkiárusítás a szocialista pártban

Keszthelyi ingatlanát is dobra veri az MSZP – értesült lapunk. Informátoraink szerint nem kizárt, hogy az adásvétel már meg is történt, a vevő kiléte azonban nem ismert. Úgy tudjuk, a vételár 32 millió forint. A település belvárosában található helyi pártszékház háromszáz négyzetméter alapterületű. Ilyen paraméterekkel 110-130 millió forint vételáron hirdetik az ingatlanokat a városban.

Végkiárusítás a szocialista pártban
Az MSZP keszthelyi székháza
Fotó: Google

Keszthely belvárosában, a Rákóczi tér 21. szám alatt található az MSZP helyi székháza, amely egy kétszintes épület. A földszinti rész 150 négyzetméteres, ezt a párt bérbe adta, itt két üzlethelyiséget alakítottak ki. A tetőtéri rész szintén 150 négyzetméter alapterületű. Egy vagyontárgy, így egy ingatlan értékesítéséről nem a helyi szervezet, hanem a pártvezetés dönt, ennek lebonyolítása a pártigazgató feladata, aláírási joga pedig Tóth Bertalan pártelnöknek van. Molnár Zsolt pártigazgatónak kérdéseket küldtünk, valós-e, hogy az ingatlant 32 millió forintért adták el, s hogy mi az oka az alacsony – a környék ingatlanáraitól jelentősen eltérő – vételárnak? Ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Lassan nincs olyan hónap, amikor ne lenne hír arról, hogy az MSZP valamelyik ingatlanát értékesíti. A közelmúltban apróhirdetés tudatta, hogy a párt gödöllői székházát 73 millió forintos áron árulják. A hirdetés szerint az épület 108 négyzetméteres, és tartozik hozzá egy 1212 négyzetméteres telek is. „Noha az iroda felújítandó vagy bontandó, a fémkerítéssel körülzárt telek elhelyezkedésének köszönhetően számos különleges hasznosítási lehetőséget rejt magában” – állt a hirdetésben.

Ugyancsak áruba bocsátott az MSZP egy Budapest II. kerületi ingatlant, valamint eladták a XVI. kerületi pártszékházat is. A párt Köztársaság téri és a Jókai utcai székháza után részben a Villányi úti székházat is dobra verték, ennek eladásában Puch László egykori pártpénztárnok bábáskodott. Mint megírtuk, a Villányi úti székházat tulajdonló alapítvány ötszázmillió forint hitelt vett fel az ingatlanra, az adósságot pedig 2024-ig kell visszafizetni. A Köztársaság téri székházat még Gyurcsány Ferenc pártelnök adta el, hogy felcserélje az általa szentesített devizahitelből történő Jókai utcai székház megvásárlásával, s ennek révén is a párt döbbenetes mértékű eladósításával.

Szocialista forrásaink szerint az MSZP-nek nem lesz fedezete a kölcsön visszafizetésére, így az utolsó pártszékház is, hasonlóan a korábbiakhoz, a párt számára elúszik. Több tucat MSZP-s ingatlan landolt már Puch László cégében, a Horizont Zrt.-ben. Azért is érthetetlennek tűnt az ötszázmilliós hitelfelvétel, mert nem sokkal korábban értékesítette az alapítvány a Kosztolányi Dezső téren található két, 140 négyzetméteres volt kollégiumi szállóját, az egyiket hetven-, a másikat százmillió forintért.

Az MSZP vagyonát hosszú időn keresztül kezelő Horizont Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Zrt. még 2015 végén cégjogi átalakulás folytán jogilag Magyarországon megszűnt, de ténylegesen nem tűnt el. A cégből ugyanis a cégbírósági adatok szerint osztrák–magyar vegyesvállalat lett, bécsi székhellyel és budapesti irodával, többségi tulajdonosa továbbra is Puch László.

Az MSZP jelentős ingatlanvagyont örökölt az MSZMP-től a rendszerváltáskor: 1990 nyarán országszerte 365 ingatlana volt a pártnak az MSZMP vagyonának átmentéséből. Az ingatlanok száma azóta folyamatosan, de biztosan fogyott. A 2010-es választási vereség után, főként 2015–16-ban nagyobb eladási hullám ment végbe amiatt, hogy a párt nem tudta fizetni a megelőző években felvett hiteleit.

Akkorra már csak körülbelül 150 ingatlanjuk maradt, ezek közül eladták a Jókai utcai székházukat és országszerte további 38 ingatlant. A szocialista párt ingatlanvagyonáért mindeközben a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt is küzd, szerintük ugyanis az MSZP jogtalanul jutott hozzá a rendszerváltáskor az MSZMP-től megörökölt ingatlanokhoz.