Belföld

Csúcsra járatott haderőfejlesztés

A kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre - jelentette ki csütörtökön Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Fegyverrel foglaltunk hazát és azzal is védtük meg - fogalmazott a miniszter.

Csúcsra járatott haderőfejlesztés
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hazánk a béke pártján áll
Fotó: Purger Tamás / MH

Magyarország továbbra is a béke pártján áll - jelentette ki csütörtökön Székesfehérváron Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi tárca vezetője a Fricsay Richárd regionális katonazenekari fesztiválon, a város Zichy ligetében arról beszélt, hogy a békéhez erő kell, azt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják.

A kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre - húzta alá a miniszter. Utalt arra, köztudottan katonanemzet vagyunk, fegyverrel foglaltunk hazát és azzal is védtük meg. Ez az az erő, amelyre a magyar honvédség fejlesztésekor a kormány épített, és mindez szellemi, erkölcsi tartalék honvédeinknek - fogalmazott.

Katonának lenni életre szóló hivatás - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Egyben kitért arra, hogy is, katonazenészeinknek és zenekarainknak komoly történelmi hagyományuk van, a muzsika, a kürtök, a dobok, a trombiták hangja évszázadok óta társa a honvédnek.

Hozzátette, a katonák békebeli mindennapjait végigkísérte a katonazene az ébresztőtől a takarodóig, és mindenhol ott voltak az együttesek, ahol hadmozdulatok zajlottak, s a hangszerek a végső búcsúnál is szóltak. A miniszter a találkozón köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédség ott fellépő székesfehérvári, veszprémi, tatai és kaposvári helyőrségi zenekarainak.

Kapcsolódó írásaink