Belföld
Bekeményít a BKK, rossz idők jönnek a bliccelőkre
A helyszíni bírság nyolcról tizenkétezerre ugrik, a harminc napon túl fizetők büntetése ötvenezer forint lesz

„Elriasztó” mértékben emeli föl szeptember 1-től a Budapesti Közlekedési Központ a lefülelt bliccelők terheit - közölte szerdán a vállalat. Mint írták, a helyszíni bírság nyolcról tizenkétezer forintra ugrik. Ha valaki 30 napon belül rendezi a tartozását, akkor az eddigi tizenhat- helyett a jövőben huszonötezer forintot lesz kénytelen otthagyni a kasszánál. Azoknak pedig, akik ezt az időkorlátot is túllépik, a mai harminckettő helyett szeptember elejétől immár ötvenezer forinttal lesz könnyebb a bukszája.
Ugyanakkor a bővülő büntetési tételekkel szemben némi vigaszt nyújthat a véletlen vagy szándékos szabályszegőknek egy ugyancsak szerdán bejelentett intézkedés. E szerint ősztől a cég elengedi a pótdíjtartozás legalább felét annak, aki még az „elcsípése” napján érvényes bérletet vásárol. Havi szelvénynél hat-, negyedévesnél kilenc- éves esetében pedig tizenegyezer forint lesz a könnyebbség.
A BKK tudatta, jelenleg a főváros minden egyes megvásárolt jegyhez és bérlethez támogatást biztosít. Így például egy havi bérletből származó bevételt több mint húszezer forint támogatással egészít ki az önkormányzat. A Tarlós István jobboldali főpolgármestersége idején hozott döntésnek is köszönhető, hogy az ár alacsonyan tartható és csaknem tíz éve nem változott. A bliccelők által okozott bevételkiesés egyébként évről évre milliárdos nagyságrendű kárt okoz a cégnek.