Belföld

Agrárminisztérium: Továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása

A magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodás folyik. A tárca közleményben cáfolta a fakitermeléssel kapcsolatban a sajtóban megjelent álhíreket

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

Agrárminisztérium: Továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása
Évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékot sikerült biztosítani
Fotó: MH/Katona László

Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az elhúzódó orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energiaár-emelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait.

Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag, a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodás folyik – hangsúlyozta Nagy István. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékot sikerült biztosítani.

A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31. után nem alkalmazhatók – emelte ki a tárcavezető. Közölte: a természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos.

A megnövekedett tűzifaigény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022-re vonatkozó kitermelési terv végrehajtásával a tűzifakeresleti igény nem elégíthető ki.

A magyar erdők folyamatosan növekednek, köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának, és annak, hogy Magyarországon Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik. Két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére jutott támogatás, 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfakészlet.

Idén csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel.

Kapcsolódó írásaink