Belföld

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde ismét iránymutató

Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédével tisztázta Magyarország pozícióját a legfontosabb politikai kérdésekben, emellett kijelölte hazánk számára azt az utat, amit ebben a megváltozott globális környezetben követnünk kell – jelentette ki lapunknak nyilatkozva Deák Dániel politológus, aki beszélt a kormány intézkedéseiről és az elhibázott brüsszeli kezdeményezésekről is.

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde ismét iránymutató
Orbán Viktor cselekvési tervet hirdetett
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Ben

„A miniszterelnök elgondolásai rendkívül fontosak, hiszen olyan nehézségekkel szembesül egész Európa a háború miatt, amelyekkel szemben csak egy stabil és céltudatos politikai vezetés tud szembeszállni, egy instabil és hosszútávú stratégiai tervekkel nem rendelkező, az eseményekkel csupán sodródó kormány elbukna” – állapította meg a Magyar Hírlapnak fogalmazva Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon tagja. Ezért is nagy szerencséje Magyarországnak, hogy április 3-án nem a sokpárti balliberális koalíció győzött, hiszen ebben a rendkívül nehéz helyzetben gyakorlatilag hetek alatt elbuknának, az ország pedig egyáltalán nem tudna védekezni azokkal a veszélyekkel szemben, amelyek most leselkednek ránk – tette hozzá.

Deák Dániel úgy látja, hogy a balliberális oldalon a jelek szerint az intellektuális hiányosságaikból fakadóan nem nagyon értették meg Orbán Viktor beszédét, így rájuk a mostani válságkezelésben sem nagyon lehet számítani. Továbbra is csupán a kicsinyes aktuálpolitikai érdekeikkel vannak elfoglalva, a mostani krízishelyzetből is politikai tőkét kovácsolnának. Ez azonban a jelek szerint nem nagyon jön össze nekik: a Fidesz támogatottsága töretlen, a balliberális pártok által szervezett tüntetéseken pedig csupán pár százan lézengenek. Így hát csalódottságukban durvábbnál durvább kijelentésekkel igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, Gyurcsány Ferenc például már lázadást vizionál, emlékeztetett a politológus.

„Van egy másik próbálkozás is a balliberális oldalon: azt hangoztatják, hogy a kormány a kampányban tett ígéreteivel ellentétben adót emel, és megszüntetni a rezsicsökkentést” – folytatta a gondolatmenetét az elemző. „Ez is egy nagy hazugság a részükről, hiszen a kata szabályainak módosítása nem adóemelés, hanem egy olyan kiskapu bezárása, amellyel nagyon sok cég visszaélt a munkavállalók kárára, és jelentős mértékben csökkentették a nyugdíjkassza bevételét. Normál helyzetben ezt még elbírná az ország, de válságszituációban az ilyen kiskapukat be kell zárni. A rezsicsökkentés sem szűnik meg, az továbbra is milliókkal segíti a magyar családokat, a napokban kijött részletszabályok alapján ráadásul a különböző speciális élethelyzetekre is megnyugtató válaszokat adott a kormány. Sehol Európában nincsen arra példa, hogy a lakosságnak nem a piaci árat kell fizetnie, nálunk pedig még az átlagfogyasztás feletti szintre is egy lakossági piaci ár lesz kivetve, ami jóval kedvezőbb a normál piaci árnál” – tette hozzá Deák.

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde zárta a politikai szezont, a korábbi évek tapasztalata alapján a következő hetek nyugalmasabbak lesznek, a politika is szabadságra megy, fogalmazott Deák Dániel, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ennek ellenére készül mindenki az őszre, amely további nehézségek elé állítja Európát, hiszen a háború várhatóan elhúzódik.

„Brüsszelre ebben a helyzetben nem nagyon számíthatunk, a mostani tizenöt százalékos gázfogyasztás-csökkenésre vonatkozó javaslatuk is annyira komolytalan, hogy várhatóan egy hét alatt elbukik majd, a tagállamok jelentős része ugyanis nem támogatja. Szintén szánalmas viselkedés Brüsszel részéről, hogy még mindig visszatartják a Magyarországnak járó helyreállítási alap forrásait, és mondvacsinált okokra hivatkozva húzzák a dokumentumok aláírásának időpontját, miközben a mostani helyzetben Európa egységéért kellene dolgozniuk” – hangsúlyozta Deák Dániel.

Kapcsolódó írásaink