Belföld

Márki-Zay Péter továbbra is sérteget

Több baloldali párt is igyekezett hasznot húzni a kata-módosítás kapcsán kialakult megmozdulásokból, mindezt természetesen a történelmi vereség után három hónappal. Nem meglepő tehát, hogy megjelent tegnap este az Erzsébet hídon Márki-Zay Péter a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje is.

Márki-Zay Péter továbbra is sérteget
Márki-Zay már a kampányban is a szavazókat sértegette
Fotó: MH/Purger Tamás

A kata-törvény módosítása után Budapesten megmozdulások kezdődtek. Ennek keretében több forgalmas csomópontot lezárt a tömeg. Akinek azonban ez egyértelműen jól jött, az a magyar baloldal. Gyurcsány Ferenc pártja a Demokratikus Koalíció és ifjúsági tagozata a Momentum nem volt rest a megmozdulás élére állni, remélve, hogy némi politikai hasznot húzhatnak belőle, ha már az áprilisi országgyűlés választáson történelmi vereséget szenvedtek. Így tett tegnap a Magyar Kétfarkú Kutyapárt által szervezett demonstráción Márki-Zay Péter is, aki az Erzsébet híd tüntetésen mondta el véleményét újra a Fidesz-szavazókról. A beszélgetés egy pontján a bukott miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: „Ezek után azt hiszem, kimondható, hogy mindenki, aki a Fideszre szavazott, az idióta.” A Kutya Párt elnöke Kovács Gergely azonban nem hagyta szó nélkül Márki-Zay szereplését és ugyan megköszönte felszólalását, de rögtön utána úgy folytatta: „tök jó lett volna, ha nem amellett kampányol, hogy senki ne szavazzon a Kutyapártra, hanem az MSZP-re, a DK-ra, a Jobbikra és ja, van olyan is, hogy Párbeszéd.”

Gyurcsány Ferenc a választás után legújabb üdvöskéjével Jakab Péterrel az oldalán egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: a bukás oka a miniszterelnök-jelölt személye, Márki-Zay Péter és vállalhatatlan kijelentései voltak. Természetesen Gyurcsány Ferenc már készült erre, hiszen a Signal titkosított chatalkalmazáson belül létrehozott „Elnökök” elnevezésű csoportból a választás másnapján rögtön kirakta a bukott miniszterelnök-jelöltet.

Többen kritizálták már a kampány alatt is Márki-Zay személyét vállalhatatlan kijelentései okán. Emlékezetes, a baloldal jelöltje a rezsicsökkentés kapcsán trágyával etetett, sötétben tartott gombákhoz hasonlította azokat, akiknek az intézkedés segítséget jelent. Egy alkalommal pedig úgy fogalmazott: a rezsicsökkentés egy hatalmas átverés. Ezen kívül beszélt még ostoba vidéki Fidesz-szavazókról is, olyanokról, akik már reggel részegek. Nem csoda tehát, hogy a választáson a szavazók megbüntették Márki-Zay Pétert, azonban úgy néz ki, ebből ő nem tanult semmit.

A választás után nem sokkal már korábbi szövetségeseit, köztük Gyurcsány Ferencet is kritizálva, kijelentve, nem részei az ellenzéki csapatnak, hiszen nem járultak hozzá megfelelően a kampányához. Az emberekhez való hozzáállásán azonban, úgy néz ki, nem változtatott.

Kapcsolódó írásaink