Belföld

Megválasztották Windisch Lászlót az Állami Számvevőszék elnökének

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének választotta Windisch Lászlót az Országgyűlés hétfőn. Windisch László a megválasztását követően az Országgyűlés előtt tett esküt.  

Megválasztották Windisch Lászlót az Állami Számvevőszék elnökének
Windisch László, az ÁSZ új elnöke az Országgyűlés ülésén. Mögötte balról jobbra Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor Kormányfő
Fotó: MH/Török Péter

 A képviselők 136 igen szavazattal, 23 ellenében szavazták meg az ÁSZ új vezetőjét, 11 szavazat érvénytelen volt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét a Fidesz-KDNP javaslatára jelölte a parlament illetékes bizottsága a posztra.

Az ÁSZ elnökét az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával tizenkét évre, titkos szavazással választották meg.

Windisch László pályafutását a jogi egyetem elvégzése után 2002-ben az adóhivatalnál kezdte, 2011 és 2013 között adó- és vámügyi főosztályvezető volt a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. 2013-tól 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke volt. 2021-től a KSH elnökhelyettese.

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, mandátuma július 5-én jár le.

Bánki Erik, az ÁSZ-elnökét jelölő eseti bizottság vezetője korábban az MTI-nek azt mondta: Windisch László kevesebb, de mélyebb és átfogóbb ellenőrzést szeretne, illetve megerősítené az ÁSZ támogató szerepét annak érdekében, hogy minél kevesebb hibával működjenek az általa ellenőrzött szervezetek.

Egy modern auditor- és tanácsadó társaságként szeretné működtetni az Állami Számvevőszéket - foglalta a bizottság elnöke Windisch László szavait.
 

Kapcsolódó írásaink