Belföld
Megemelte a kormány a menzatámogatást
Sikeres az iskolatej- és az iskolagyümölcs-program, a gyerekek egyre egészségesebben táplálkoznak

Odafigyel a kormány arra, hogy az élelmiszerárak emelkedése ne okozzon gondokat az iskolai és óvodai étkeztetésben – ez derül ki Rétvári Bence tájékoztatásából. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a DK-s Varju Lászlónak adott írásbeli válaszában ír a menzák helyzetéről, miután a baloldali képviselő azt firtatta, a háború és az infláció miatti élelmiszerár-emelkedés hogyan hat a közétkeztetés áraira. Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a szociális gyermekétkeztetés forrásai nagyon sokat bővültek az elmúlt évtizedben
. Míg 2010-ben 31,1 milliárd forintot fordított erre a feladatra az akkori baloldali kormány, addig mostanra már csaknem százmilliárd forint jut a gyermekek étkeztetésére. Erre az évre vonatkozóan két alkalommal is többletforrásról döntött a kormány, előbb 4,1 milliárd forint, majd 7,1 milliárd forint többletet biztosítottak az ágazati szereplőkkel történt egyeztetések nyomán. A ráfordításnak köszönhetően egyre többen vannak azok a gyerekek is, akik ingyen kapják az ételt.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a korábbihoz képest húsz százalékkal magasabbra került a jövedelmi plafon, így jelentősen bővült a térítésmentes étkezésre jogosult gyerekek köre. Amelyik családban az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 172 900 forintot, kérelmezheti az ingyenességet. Az óvodákban és iskolákban általában napi három étkezést, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy az iskolai menzák színvonala emelkedett az utóbbi időszakban, hiszen 2020 végén módosították a közétkeztetésre vonatkozó szabályokat, az új előírások pedig egyértelműen hozzájárulnak ahhoz, hogy jó minőségű, hazai alapanyagok kerüljenek a kicsik elé az asztalra. Míg korábban a közétkeztetési közbeszerzéseknél kizárólag az ár volt a döntő, és teljesen figyelmen kívül hagyták a minőségi szempontokat, vagy az alapanyag származási helyét, ma már kötelezően figyelembe kell venni az ételek megrendelésénél, hogy milyen színvonalú szolgáltatást nyújt az ajánlattevő. Ez tovább javítja az ételek minőségét.
Jelenleg is működik, sőt kimondottan sikeres az iskolatej program. Az óvoda- és iskolatejprogramban 2751 intézmény, azaz csaknem minden második iskola vesz részt, míg az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programhoz 2313 intézmény csatlakozott. Mindez azt jelenti, hogy a 2021/22-es tanévben több mint 447 ezer gyerek kap napi szinten tejet vagy tejterméket az oktatási-nevelési intézményekben, 535,5 ezer gyerek pedig gyümölcsöt és zöldséget. A programok keretében eddig 13,1 millió liter tejet, tejterméket és 49,9 millió adag gyümölcsöt, gyümölcslevet biztosított az állam a gyerekeknek – részletezte Rétvári.