Belföld
Jakab Péter parizeres celebshow-ja
Az ököritófülpösi vadásztanyán tavaly, december 11-én szervezett összejövetel leginkább aljas lerészegedésnek volt nevezhető – mondta a szexuális terror áldozata
Interjút adott a Borsnak V. Anita, akinek tavaly decemberben úgy kellett elmenekülnie az ököritófülpösi vadászházból, mert feljelentése szerint egy helyi politikus, Földi István, az ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje megpróbálta megerőszakolni. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az áldozat feljelentése alapján azóta elrendelte a nyomozást, amelyet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság folytat le.
Az áldozat, a Jobbik választókerületi szervezője elmondta, egyik párttársa, Gyüre Csaba országgyűlési képviselő közbelépésének volt köszönhető, hogy nem történt meg az erőszak. Az áldozat az interjúban felelőssége tudatában állította, hogy miután a párt regionális igazgatója bekísérte egy szobába, rázárta az ajtót, ott pedig Földi betuszkolta a toalettbe, ahol megpróbálta megerőszakolni.
Jakab Péter pártelnök és kabinetfőnöke, Molnár Enikő szintén részt vett az eseményen, mégsem léptek közbe. Mint fogalmazott, a pártelnök olyan részeg volt, hogy majdnem összeesett, a „mamuszos hölgyként” említett párja pedig azt sem hallotta meg, amikor az áldozat a táncparketten közvetlenül mellette kiabált az erőszaktevővel, aki mindenki szeme láttára fogdosta – számolt be a történtekről V. Anita.
A jobbikos buli, amit december 11-én szervezett Földi István, leginkább aljas lerészegedésnek volt nevezhető. V. Anita élettársa, Szilágyi György akkori Jobbik-alelnök is szeretett volna elmenni a rendezvényre, de ő nem kapott meghívást, hiába kérte azt többször is az áldozat. „Feltettem a kérdést, hogy Gyuri miért nem jöhet, de mindannyiszor elzárkóztak. Nekem Jakab Péter mellett kellett lennem, Földi megkért rá, ha azt látom, hogy üres a pohara, töltsek neki. Már nagyon részeg volt, láttam rajta, hogy mindjárt összeesik, én etettem vele töltött káposztát, hogy valami felszívja a piát”– mesélte V. Anita.
„Földi folyamatosan fogdosott, egy ízben már az asztalra is fel kellett ülnöm, hogy ne kerülhessen mögém. Aztán táncolni kezdtünk, én Földivel, közvetlenül mellettünk pedig Gyüre Csaba táncolt Molnár Enikővel. Földi ekkor megint fogdosni kezdte a fenekemet, én pedig rákiabáltam emiatt. Gyüre Csaba ezt hallotta is, a vele táncoló Enikő viszont nem. Ő és Jakab folyamatosan azt állítják, hogy nem vettek észre semmit” – idézte fel a történteket V. Anita.
Az elnökség egy része megelégelte, hogy a botrányos választási eredmény után mit sem változott a párt egyszemélyes vezetési rendszere, ezalatt nem is Jakab Péter elnöki tevékenységét, hanem Molnár Enikő kabinetfőnök befolyását értették – írta meg a Magyar Nemzet. A lap beszámolója szerint Molnár Enikő a mindenkori elnökség megkerülésével hoz egyszemélyi döntéseket, amelyekről a pártvezetés tagjait csak utólag értesítik. A keddi elnökségi ülésen már az elégedetlenek kerültek többségbe, és egy olyan működési szabályzat életbe léptetését javasolták, amelynek értelmében az elnökségi üléseken nem lehet jelen sem Molnár Enikő, sem pedig Németh Zsolt informatikai vezető, akit Szabó Gábor választmányi elnök jobbkezeként tartanak számon.
Az indulatok akkor szabadultak el kedden, amikor Jakab Péter a lemondásával igyekezett megzsarolni a teljes elnökséget. Vona Gábor volt pártelnök közösségi oldalán azt írta, Jakab egyszemélyes, parizeres celebshow-t csinált a Jobbikból.