Belföld

A többség stratégiája

Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója a háromrészes cikksorozatában először az új politikai berendezkedésről, majd a társadalmi egyetértés eléréséről, végül pedig a következő ciklus kulturális feladatairól írt. Ennek tartalmát közöljük, szerkesztve és kiegészítve.

A többség stratégiája
A Fidesz–KDNP-nek nemcsak parlamenti többsége van, hanem társadalmi többsége is, mögötte valóságos nemzeti blokk alakult ki
Fotó: MH/Purger Tamás

Politikai többség

Rögtön a választás éjszakáján világossá vált, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség sorrendben negyedik kétharmados győzelme történelmi jelentőségű. Különösen, hogy 2010-es, akkor földcsuszamlásszerűnek nevezett választási győzelmét is felülmúlta, de a 2014-es és 2018-as parlamenti felhatalmazás rekordjait is megdöntötte. Ellenben a hat párt összefogásából álló magyarországi baloldal történelmi vereséget szenvedett: pártjai még egy listán indulva is jócskán kevesebb szavazatot szereztek, mint amikor a megelőző választáson külön-külön próbálkoztak - írta az eredetileg a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Békés Márton.

A számok és a politikai pozíciók azt mutatják, hogy a 2009-ben meghirdetett, 2010-ben valósággá vált és egészen 2019-ig létező centrális erőtér után új politikai felállás alakult ki. A rövid ideig (2019–22), inkább látens módon, mintsem valóságosan létező duális pártrendszer után azonban most nem a centrális erőtér tért vissza, hanem mindenestül új rend született. Ennek lényege, hogy jelenleg is van egy központi pozícióban lévő pártszövetség, amely viszont minden korábbinál nagyobb, és megint találhatóak tőle mindkét irányban kisebb pártok, amelyek összereje azonban távolról sem kelhet vele versenyre.

Magyarországon tehát létrejött a domináns pártrendszer.

A Fidesz–KDNP egymás után a negyedik országgyűlési választáson szerzett alkotmányozó parlamenti felhatalmazást, amely bizonyítja, hogy tizenkét év alatt minden részvételi arány mellett, egy- és kétfordulós választási rendszerben egyaránt és minden típusú pártversenyben győzni tudott, függetlenül attól, hogy vetélytársai külön, egymással koordináltan vagy teljes összefogással indultak-e ellene. A végeredmény szerint a kormánypártokra listán több mint 3 millió 60 ezren szavaztak, míg a teljes baloldali összefogásra (Egységben Magyarországért-lista) mindössze kerekítve 1,95 millióan. Ez azt jelenti, hogy a jobboldalra 232 ezren többen voksoltak, mint négy évvel korábban, az egyesült baloldal pártjai viszont mintegy 753 ezer szavazattal kevesebbet kaptak, mint ahány szavazója ugyanezen pártoknak 2018-ban külön-külön volt, hozzájuk számítva az azóta megszűnt Együttre leadottakat is.

A 2022. május másodikán megalakult új országgyűlés összetétele híven kifejezi a domináns pártszövetség abszolút uralkodó pozícióját. Míg 2014-ben és 2018-ban egyaránt 133 képviselőt küldhettek a kormánypártok a parlamentbe, most ez a szám 135-re emelkedett (Fidesz: 117, KDNP: 18), és mivel ellenzéki oldalon a Mi Hazánk hat mandátumot nyert, a féltucat baloldali pártnak 57 széken kell osztoznia. Legnagyobb ellenzéki frakciója a Demokratikus Koalíciónak lett (belső megállapodásaik miatt 15 hellyel), amely egyébként választásról-választásra hízik (2014-ben még csak négy, 2018-ban már kilencfős képviselőcsoportja volt), fordított arányban az MSZP és a Jobbik képviselőcsoportjaival, amelyek közepes méretű frakcióból fokozatosan lettek egyre kisebbek. Miközben a Momentum egyből felzárkózott melléjük, hozzájuk hasonlóan 10 mandátummal. De helyet kellett szorítani a hat fős Párbeszédnek is és kipótolni öt főig az LMP mandátumait, hogy frakcióképes legyen.

Miniszterelnök-jelöltjük csúfos veresége, a pártok mögüle való azonnali kihátrálása, a háttéralkuk kényszerűségei, az időközben kiugró egyik képviselő feszültségkeltése, valamint a Momentum gyerekes különutas viselkedése csak súlyosbította az ellenzéki pártokat egyébként is sújtó szervezeti–szellemi válságot. A társelnökséggel rendelkező ellenzéki pártok mind vezetési válságba kerültek (LMP, MSZP, Pártbeszéd), de akad olyan is, melynek jelenlegi elnöke nem is tagja az országgyűlési frakciónak (Momentum), másutt példátlan erkölcsi krízis jelei mutatkoznak (Jobbik). Így lett az ellenzéki összefogás bölcsőjéből politikai koporsó.

Társadalmi többség

Mindez nem csak a hazai pártrendszer újfajta berendezkedését jelenti (röviden: domináns kormánypárt és vele még együttesen sem összemérhető kispártok), hanem a magyar társadalom átrendeződését is. A domináns pártrendszer alapja egy olyan nagy pártszövetség, amely széleskörű társadalmi szövetséget képvisel. A Fidesz–KDNP-nek nemcsak parlamenti többsége van, hanem társadalmi többsége is – mögötte valóságos nemzeti blokk alakult ki.

A számok itt is magukért beszélnek: a Fidesz–KDNP-re adott belföldi listás szavazatok százezerrel meghaladják 2010-es rekordját, amihez még hozzájön a negyedmillió határontúli levélszavazat nem kevesebb, mint 94 százaléka. A 106 egyéni választókerületből mindössze tizenkilencet volt képes megszerezni a baloldal, s ebből is tizenhét Budapesten található. A Fidesz–KDNP nemcsak listán tudott látványosan több szavazót szerezni (míg a 2018-ban külön induló ellenzéki pártok listaeredményeit összeadva enyhe többséget kapunk, most közel 20 százalékkal maradtak kisebbségben), hanem 106 egyéni jelölje közül 102 ért el a négy évvel ezelőttinél jobb eredményt. A baloldal csak nagyvárosi körzetekben tett szert egyéni mandátumokra, de ennek sem örülhet felhőtlenül, ugyanis bár a pécsi és szegedi választókerületek egyikét megnyerte, a másikat a jobboldal vitte, a budapesti választókerületekben két helyen egy-másfél százalékon belüli volt a különbség és a 2018-as eredményekhez képest többen szavaztak jobbra Pest déli és keleti részén.

A két kormánypártra és a hatpárti egyesült ellenzékre eső szavazatok arányát társadalmi szegmensekként nézve megállapíthatjuk, hogy a Fidesz–KDNP össztársadalmi politikai erő lett.

Az átrendeződés szociológiai természetű, amit jól jelez, hogy például a pestszentlőrinci (XVIII. kerület) Havanna-lakótelep, az egri Csebokszári és a szombathelyi Joskar-Ola-városrész szavazóköreiben is a Fidesz–KDNP-re esett a legtöbb szavazat. A Fidesz–KDNP egyéni választókerületi eredményei átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak a négy évvel ezelőttinél, és jelöltjei a Budapesten kívül található 88 egyéni körzet közül 24-ben 60 százalék fölötti eredményt értek el. Magyarország több mint háromezer települése közül csak 43 olyat találtunk, ahol a baloldal nem kapott ki listán a kormánypárttól!

A választásokkal egy időben tartott gyermekvédelmi népszavazáson a pártszövetségnek a négy feltett kérdéssel kapcsolatos álláspontját átlagosan 3 millió 676 ezren támogatták, azaz félmilliónál is többen osztották, mint akik belföldön listán rájuk és a Mi Hazánkra összesen szavaztak. A korábbi népszavazásokra is jellemző volt, hogy a Fidesz–KDNP maga mögé tudta állítani a stabilan rá szavazókon és a rajtuk túl lévő peremszavazókon kívül lévőket is (a 2008-as népszavazáson 3,33 millió embert, a 2016-oson 3,36 milliót). Mindez a fentiek szellemében azt jelenti, hogy a jobboldalnak a politikai legitimitáson túl – bizonyos kérdésekben – már társadalmi konszenzusa is van. Ennek oka, hogy a Fidesz–KDNP-nek nem csak az üzenetei (munkaalapú társadalom, családbarát ország, rezsicsökkentés, kimaradás a háborúból), hanem kormányzati cselekvése is az egész társadalom érdekében áll.

Utóbbinak köszönhetően bő évtized alatt egymillió fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség pedig tizenkettőről négy százalékra csökkent. Számos lépés kifejezetten a szerényebb körülmények élőknek kedvezett (alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése, tizenkét év alatt a bruttó átlagkereset megduplázása és a minimálbér megháromszorozása, közmunkaprogram). De az egész társadalom nyertese a Fidesz–KDNP kormányzásának, hiszen minden jövedelmi decilisben nominális értelemben emelkedett az egy főre jutó nettó jövedelem. A családbarát kormányzás három ciklus alatt megháromszorozta a gyed összegét, bevezette a gyed extrát és a nagyszülői gyedet, egymillió családnak segített adókedvezménnyel, bevezette a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), aztán a falusi csokot, a babaváró és családiautó-vásárlási támogatást. A koronavírus-járvány végén és a 2022 első negyedévében meghozott intézkedések sorozata (családi SZJA-visszatérítés, minimálbér- és nyugdíjemelés, 13. havi nyugdíj visszavezetése, hatósági árszabályozás bevezetése) bizonyítja, hogy a kormány társadalompolitikai lépései még nehéz időszakban is a magyarok érdekeit szolgálják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt tizenkét évben, közmegelégedésre, sikerült „megszervezni az osztályszövetségek rendszerét” (Antonio Gramsci).

Kulturális többség

Egy korszak nem csak annyival több egy mégoly stabil politikai rendszernél, hogy állandó vezetés mellett huzamosabb ideig marad fenn, hanem hogy jól megkülönböztethető, csak rá jellemző szellemiség érvényesül benne. Érezzük, hogy a kort, amiben élünk, egy bizonyos értékkánon, meghatározott kulturális kurzus, sajátos intellektuális klíma jellemzi. Orbán Viktor ötödik kormányzati ciklusának küszöbén a rövidebb távú jogi-gazdasági és a középtávú társadalmi célok után nem túlzás a hosszútávú kulturális célokat fókuszba helyezni. Különösen, hogy valójában ez utóbbiak teljesülése alapozza meg az előbbiek sikerét.

Ennek megfelelően a központi gondolat ma a kulturális szuverenitás, amely az állam kulturális egységét és az őt alkotó nemzet kulturális egyediségét, valamint ezek integritását jelenti. Azt tudták régen is, hogy „közösségi alapstruktúra nélkül nincs állam” (Dékány István), de még inkább érezzük ezt ma, amikor az állam aláásása hibrid eszközökkel folyik, például azért, hogy feloldják a természetes identitásokat (férfi, nő) és szétbontsák az elsődleges közösségeket (család, nemzet). Ebben a helyzetben minden korábbinál fontosabb annak felismerése, hogy a szélesen és mélyen értelmezett kultúra az állam gyökérzete. Így tulajdonképpen a társadalmi reprodukció, az államrend szilárdsága és a gazdasági teljesítőképesség is kulturális természetű.

A fentiekből fakad, hogy ha van stratégiai terület, akkor a kultúra az.

S mivel a kulturális szuverenitás az állami/nemzeti szuverenitás alapja, ezért az államnak fokozottan kell óvnia kulturális önrendelkezését, beleértve ebbe a népesség újratermelődésének és a társadalom kohéziójának kulturális feltételeit is. A kulturális stratégia ezért a kulturális szuverenitás megőrzésére, fokozására és kibővítésére kell, hogy irányuljék. Mindez már csak a nagyságrend miatt is elsősorban állami feladat. Az évszázados horizontú történelmi hivatással, évtizedekre szóló tartalmi feladatvállalással és világos politikai napirenddel bíró állami működésnek integráns kulturális talapzatra van szüksége. Ennek védelmét, újratermelését, sőt bővítését szolgálja a kulturális stratégia és az ennek szolgálatába állított gyakorlati kultúrpolitika, amelyek segítségével az állam saját immunrendszerének működéséről gondoskodik.

A 2010 és 2022 közötti Orbán-kormányok alatti kulturális beruházások minősége és mennyisége már most korszakszámba menő hosszútávú hatást rajzol föl. Politikai értelemben biztosan beszélhetünk korszakról, de hogy kulturális értelemben is korszak lesz-e a rendszerből, az az állami kultúrstratégia érvényesülése mellett a társadalom áthatásának sikerességén is múlik. Egy politikai rendszer maradandóságát belpolitikai stabilitása, működtetőinek állandósága és időtartamának hossza adja, viszont az általa hagyott kulturális lábnyom teszi felismerhetővé és emlékezetessé. Már csak ezért is igaz, hogy a kultúra nem a politika mellékhadszíntere, hanem stratégiai terület.

Amikor a kormányzati cselekvés áldásai össztársadalmi szinten érezhetővé válnak, kellő támogatást is kiváltva, mondjuk a negyedik kétharmados felhatalmazás képében, akkor elmondhatjuk, hogy a politikai rendszert legitimáció övezni. Amikor pedig elvei a hétköznapi élet meg nem kérdőjelezett értékkereteiként rögzülnek, akkor azt, hogy születőben van a rendszernek történelmi medret biztosító korszak kulturális konszenzusa. Vagyis „elérjük az egyetemleges társadalmi egyetértést” (Guglielmo Ferrero) és az egész társadalom horizontjára szélesítsük ki a nemzeti konszenzust.

Kapcsolódó írásaink