Belföld

Példát mutat Karácsonynak szabályozásból a Belváros

Megfékezett e-rollerek

A Belváros hazánkban elsőként szabályozta a KRESZ által nem értelmezett elektromos meghajtású eszközök közlekedését az V. kerületben, és kezdeményezett együttműködést az ilyen eszközök megosztásával foglalkozó szolgáltatókkal – közölte az önkormányzat.

A kerületi szabályozás szerint 18 év alattiak nem használhatják a Bird e-rollerjeit, azokkal tilos a járdán haladni, valamint a Behajtani tilos! zónáknál az eszköz leáll, és csak az adott zóna elhagyása után működik ismét. Az e-rollereket csak a kijelölt területeken lehet felvenni, illetve letenni. Eközben a Fővárosi Önkormányzat képtelen a probléma kezelésére. Mint ismert, Karácsony Gergelyék elutasították az V. kerület polgármesterének, Szentgyörgyvölgyi Péternek a javaslatát a kizárólagos lakossági gépjármű-parkolóhelyek kialakítására.

Utólagos feltételként azt jelölték meg, hogy ki kell alakítani mikromobilitási pontokat, bár a Belvárosban kétezer kerékpár számára kialakított mikromobilitási pont érhető el, amelyek megfelelnek a világörökségi helyszín szabályozásainak. A lakossági gépjármű-parkolóhelyek kialakítására Karácsonyék kizárólag baloldali vezetésű kerületek számára (VI., VII.) adtak ki engedélyt.

Kapcsolódó írásaink

Kötelesség elmulasztva

ĀTovábbra is tehetetlenkedik a fővárosi önkormányzat, így keserítve meg a Budapesten autóval utazók életét, a károsultak akár perre is vihetnék az ügyet