Belföld

XXI. Század: Csak belülről lehet megérteni a magyar modellt

A XXI. Század Intézet elemzése arra világít rá, hogy amíg a hazai és nemzetközi balliberális erők magyar demokráciáról alkotott képe egyre inkább elrugaszkodik a valóságtól, addig a nyugati konzervatívok számára egyre inkább iránymutatóvá válik a nemzeti blokk politikai modellje.

XXI. Század: Csak belülről lehet megérteni a magyar modellt
Orbán Viktor győzelme az európai konzervatívoknak is utat mutat
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Soha nem látott médiapluralizmus

Az ellenzéki szivárványkoalíció tagjai minimális önreflexiót sem gyakoroltak megsemmisítő választási vereségük után, és különböző kifogásokat keresve bújtak ki az őket terhelő felelősség alól. A nyugati médiát már több mint egy évtizede sikerrel vezetik félre valóságtorzító narratívájukkal, melynek központi eleme, hogy Magyarországon „az állampárt leuralta a közmédiát”, ami a sajtószabadság megszűnését is magával vonta. Ezzel összefüggésben gyakran hivatkoznak arra is, hogy a vidéken élő választópolgároknak nincs lehetőségük megfelelően tájékozódni, mivel csak a „kormánypropaganda” üzenetei jutnak el hozzájuk.

Ehhez képest a legnézettebb televíziócsatorna főműsoridőben 2021-ben az RTL Klub volt. Ennek ellenére a leegyszerűsített vádak így hangzanak: a „vidékiek, az alacsony képzettségűek és az idősek” okozták a Fidesz–KDNP földcsuszamlásszerű győzelmét. Nézzük meg ehhez képest tényeket! Napjaink technológiailag felgyorsult világában a hagyományos hírközlési módszerek (televízió, rádió, megyei lapok) hatása szinte eltörpül az internetes hírordalak befolyásolási képessége mellett. Magyarországon a lakosságnak mintegy 85 százaléka, vagyis közel 8,5 millió ember rendelkezik internetkapcsolattal vezetékes vagy vezeték nélküli formában.

A fiatalabb korosztály TV-t szinte egyáltalán nem néz, ezáltal pedig politikai ismeretei nagyrészét is az internet segítségével szerzi meg. Ezzel összefüggésben érdemes megnézni a kormánypártisággal nem vádolható Medián közvélemény-kutató március 24–26. között végzett azon felmérését, amely a miniszterelnök-jelöltek megítélésére kérdezett rá. A kutatás szerint a 18–29 év közötti korosztály 56 százaléka Orbán Viktort, míg mindössze 35 százaléka Márki-Zay Pétert tartotta alkalmasabbnak a miniszterelnöki pozíció betöltésére.

A balliberális Republikon Intézet 2021. augusztusi kutatása pedig azt mutatta ki, hogy a Fidesz– KDNP szavazói mind korosztály, mind iskolai végzettség szempontjából nagyjából arányosan oszlanak el.

A Soros György által is finanszírozott átlátszó.hu infografikája a választási eredmények kapcsán arra világít rá, hogy a kormánypártok Budapest kivételével a nagy-, közép- és kisvárosokban, valamint a falvakban is – méghozzá többszázezres nagyságrendben – több szavazatot szereztek, mint az ellenzéki szivárványkoalíció. Miután Budapesten is minimális, 46–44 százalék arányban győzött az ellenzék, ezáltal a Budapest–vidék ellentét is mindössze félmagyarázatnak minősül.

A kormánypárt teljes egészében fedi le és képviseli a társadalmat, és annak minden rétegét. A választási eredmények is alátámasztják mindezt, ami által két dolog bizonyosodott be. Egyrészt az ellenzéki mítoszai megdőltek, másrészt a Fidesz megkérdőjelezhetetlenül néppárttá vált.

A nemzetközi és hazai balliberális erők a magyar médiapiac működését is rendszeresen kritikával illetik, elég csak a Soros György által pénzelt NGO, a Riporterek Határok Nélkül évről-évre megjelenő – nem manipuláció nélküli – kutatásait megnézni, amelyek azt a narratívát kívánják igazolni, hogy Magyarország a sajtószabadság ellensége. Ezzel szemben a Nézőpont Intézet 2020. október végi kutatása arra világított rá, hogy a magyarországi médiapiac kiegyensúlyozott, miután ugyanannyian fogyasztják a kormánypárti és kormánykritikus médiumokat. A kutatás arra is rámutatott, hogy a Magyarországot érő bírálatok a „sajtószabadság csorbítása” terén politikailag motivált jelleget öltenek, miután a konzervatív kormány 2010-es hatalomra kerülése óta folyamatosan növekszik a kormányellenes médiumok száma. Mindezt az is alátámasztja, hogy 2010 és 2020 között mindössze 4 kormányellenes médium szűnt meg, miközben 19 új jött létre. Míg 2010-ben 33 kormányellenes médium működött, addig 2020-ra 48-ra nőtt ez a szám.

Mindemellett 2020 óta tovább nőtt a külföldről pénzelt, kormányellenes médiabefolyás Magyarországon, többek között a Szabad Európa, és a lakmusz.hu „tényellenőrző oldal” elindulásával, amelyek mellett a Deutsche Welle és a Bloomberg is belépett a magyar médiapiacra, és elkezdett magyar nyelvű médiatartalmat gyártani.

Nyugati véleménybuborék

A kormánypártok sorozatban negyedik kétharmados győzelme után a fősodratú nyugati médiumok szemmel láthatóan továbbra sem törekednek a magyarországi állapotok megértésére, és ehelyett továbbra is az ellenzék narratívájával egybecsengő vádakat fogalmaznak meg. Ez a jelenség azonban kettős jelleget ölt: egyrészről a magyarországi ellenzék narratíváját erősíti fel kritika nélkül külföldön, másrészről viszont maga a fősodratú nyugati média igyekszik saját legitimitását fenntartani azáltal, hogy a magyar kormányról valótlan, vagy torzított képet fest.

Éppen ezért nem meglepő, hogy a nyugati médiafogyasztók Orbán Viktor neve kapcsán legtöbbször azzal találkoznak, hogy ő Putyin legfőbb európai szövetségese, aki „trójai falóként aláássa az európai egységet”. Ennek következtében az ellenzék sorozatos választási kudarcainak megértésében csapdahelyzet áll elő mind a nyugati, mind a hazai balliberális oldal számára: amennyiben elfogadják, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség demokratikus módon nemcsak parlamenti, hanem társadalmi többséget is élvez, akkor saját mesterkélt narratívájukról rántják le a leplet, és ismerik el indirekt módon, hogy nem morális, hanem ideológiai pozíciót képviselnek. Másrészről, ha ezt továbbra sem ismerik el, akkor a valóságtagadás csapdájába esve az okok feltérképezésére sem lesznek képesek.

Egyelőre az önreflexiónak csírája sem mutatkozik a balliberális oldalon, helyette a saját legitimitásukat fenntartó alternatív valóságépítés zajlik. Jó példa erre, hogy a magyar balliberális értelmiség évről-évre bővülő szótára olyan címkéket társított a magyar demokrácia leírására, mint a „kompetitív autoriter rendszer”, a „hibrid rezsim”, vagy a „beteg demokrácia”.

A Magyarországról kialakított hamis kép terjesztésében kulcsszerepet játszott, hogy az Orbán-kormánnyal ideológiailag szembenálló külföldi erők ezen fogalmakra hivatkozva, különböző Soros György által pénzelt szervezeteken (Freedom House, Political Capital) keresztül politikailag elkötelezett módon kimutatták, hogy „Magyarország már nem szabad demokrácia”. Ezt követően a fősodratú balliberális média ezekre a „kutatásokra” hivatkozva rendre megismétli ugyanazokat az állításokat, majd amikor a magyar választópolgárok négyévente egyöntetűen a nemzeti-konzervatív kormányra szavaznak, akkor még igazolva is látják elméletüket.

A zsinórban negyedik kétharmados Fidesz–KDNP győzelem ellenére nem az Orbán Viktor által kiépített nemzeti blokk működését akarják megérteni, hanem a magyarországi ellenzék által felépített alternatív valóságot akarják bebizonyítani. Mindennek fényében érdemes tételesen megvizsgálni, hogy miként vélekedtek a különböző nyugati médiumok a Fidesz elsöprő győzelméről. A brit médiumok közül a Guardian és az Economist is úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor győzelme az „illiberális nacionalizmus” diadala, aminek következtében a miniszterelnök erősebbnek tűnik, mint valaha. Az elemzések a jól ismert közhelyekkel és toposzokkal (választási kerületek átrajzolása, kormánypropaganda, korrupció) magyarázzák az ellenzék történelmi vereségét.

A Guardian szerint Orbán hozzáállása az orosz– ukrán háborúhoz „egyre jobban elszigeteli nyugati szövetségesei között, ám a vidéki választók körében népszerűnek bizonyult”. Az Economist cikkéből pedig azt érdemes kiemelni, hogy – szándékosan félrevezető módon – független intézetként hivatkozik a Soros-hálózathoz ezer szálon kötődő és ezáltal a milliárdos pénzügyi támogatását is élvező Political Capital azon elemzésére, amely szerint „az Orbán-kormány egyre autokratább jelleget ölt, ezáltal az sem zárható ki, hogy következő célként a bíróságok elfoglalását célozza meg a rezsim”.

A brit médiából érkező kritikákat már csak azért is helyén kell kezelni a választói körzetek átrajzolásából adódó „igazságtalanság” kapcsán, mivel a brit választási rendszerben a Fidesznek 83 százalékos parlamenti többsége lenne. A Deutsche Welle magyar kiadásának főszerkesztője, Diseri Dóra német nyelvű véleménycikkében csalódottságát fejezte ki a Fidesz–KDNP történelmi választási győzelme kapcsán. Meglátása szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy hazánkban párhuzamos valóságok léteznek, ám figyelmeztet arra is, hogy „Orbán olyan mélyre ásta az árkokat, hogy előbb-utóbb maga is bele fog esni”.

A szerző vagy nem látja, vagy nem akar szembesülni azzal a ténnyel, hogy a választási eredmények – és az elmúlt tizenkét év tapasztalata – alapján úgy tűnik, hogy a realitás és normalitás talaján álló kormánypártok állnak szemben az alternatív valóságot építő ellenzéki törpepártokkal.

Az Orbán Viktor nemzetközi elszigetelődéséről szőtt mesterkélt narratíva egyébként már több mint nyolc éve inherens részét képezi a balliberális oldal vágyvezérelt gondolkodásának. Valóságtagadásuk ellenére azonban a nyugati konzervatívok körében egyre nagyobb tisztelet övezi az iránymutatóvá váló magyar modellt. Ishaan Tharoor a Washington Post hasábjain Putyinpárti európai vezetők újra megerősítették hatalmukat címmel írt véleménycikket, amelyben kifejti, hogy „noha Putyin páriává vált Nyugaton, egyben megnyugtató híreket kapott, miután legfőbb demagóg, illiberális nacionalista szövetségesei, vagyis Orbán Viktor és Aleksandar Vučić is győztek hazájuk választásán”.

Ezt követően a magyar kormány bűnlajstromát sorolja hosszan, Magyarország semleges státuszától kezdve a háborúban, az ország területén való fegyverek átszállításának tiltásán át egészen az energetikai szektor érintő szankciók elutasításáig. Lényegében a kritika tárgyát az képezi, hogy a magyar kormány elsősorban hazánk saját érdekeit tartja szem előtt még ezekben a válságos időkben is. Egyébként még attól a hazugságtól sem riad vissza a szerző, hogy a miniszterelnök 2010 óta tartó kormányzása alatt egyre nőtt a külföldre települők száma, miközben a KSH adatai szerint évek óta többen térnek haza Magyarországra, mint amennyien elhagyják az országot. A nyugati elit érdekeit képviselő médiumok számára elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor nem orosz, hanem magyar érdekeket képvisel, miközben az Európai Unió tagállamainak nagyrésze érzelmileg felfűtött állapotában észre sem veszi, hogy valójában amerikai érdekeket képvisel.

A szankciós politika eszkalálódása következtében pedig Európa már saját energiaellátását is képes lenne kockáztatni, ami kétségtelenül túlmegy a józanság határán. A CNN szintén valóságtorzító beszámolót közölt, amely szerint Orbán Viktor Magyarország autokrata vezetője s vele Putyin kulcsfontosságú szövetségese győzedelmeskedett a választáson. Az amerikai Demokrata Párt szócsöveként funkcionáló médium afelett viszont örömét fejezte ki, hogy a gyermekvédelmi népszavazás érvénytelen lett.

A CNN elemzése azonban azt már nem hangsúlyozza ki, hogy a gyermekvédelmi népszavazáson több mint félmillió ellenzéki érzelmű szavazó is a Fidesz álláspontjával egyetértve utasította el az LMBTQ-lobbi kiskorúakat érintő tevékenységét. A gyermekvédelmi népszavazás ismételten megerősítette azt a tézist, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség a saját törzsszavazóinál is szélesebb körű társadalmi konszenzust képes építeni bizonyos szociális, gazdasági és kulturális intézkedések terén. Ezt a társadalom széleskörű integrálására irányuló államfilozófiai megközelítést egyre inkább nevezhetjük a nemzeti blokk politikai modelljének.

Szemmel láthatóan a nyugati fősodratú médiumok egyrészről foglyaik saját paradigmájuknak, ami miatt a magyar modellt sem értik, másrészről viszont tudatosan alkalmazzák a hazánkat lejárató narratívát saját legitimitásuk fenntartása érdekében. Ezen attitűddel azonban felhelyezik Magyarországot a világtérképre, ami által hozzájárulnak hazánk politikai impaktfaktorának növeléséhez. Az Orbán Viktor által vezetett nemzeti blokk rendszere deklaráltan a nyugat-európai elit fő kihívójává vált, ezért is foglalkoznak vele rendszeresen a médiában. A Magyarország elleni összehangolt médiatámadás – például a miniszterelnök pragmatikus külpolitikájának Putyinpártiként való bemutatása – azon stratégiai célt is szolgálja, hogy a nemzeti karakterű, népakaraton és erős felhatalmazáson alapuló magyar modell tovább terjedését meggátolják más nyugati országokban.

Irányadó a magyar modell

A fentiekből mellett különösen megnyugtató, hogy olyan a beszámolók is születtek a magyar választási eredményekről, amelyek nemcsak árnyaltabban közelítenek az okok megértéséhez, de sok esetben éppenséggel mintamásolási céllal viszonyulnak a magyar modellhez. Az előbbiekben említett kritikus hozzállású Washington Post egy olyan elemző cikknek is helyet biztosított felületén, amely az Orbán győzelmének talán nincs értelme a Nyugat számára – De ez az amit Magyarország akar címmel tudósít a választásról. A cikk megállapítja, hogy az 1994-es választás kivételével a jobboldali pártok mindig megszerezték a szavazatok több mint felét, ám miután a Fidesz hosszú évek kemény munkája által egy jobboldali nézetet befogadó néppárttá nőtte ki magát, már egymagában képes ezen szavazatok megszerzésére. Meglepő módon a nyugati elittel szembeni kritikaként fogalmazza meg az elemzés azt is, hogy a Nyugatnak ideje lenne felismernie, hogy Orbán Viktor sikere abban áll, hogy a magyarok többségének értékeit és érdekeit (példaként említve az alacsony társasági adót, a munkanélküliség csökkentését vagy a gyermekvállalás támogatását) képviseli.

A cikk szerzője, Henry Olsen sorai alapján kiolvasható, hogy a nyugati fősodratú média hiába kéri folyamatosan számon saját modelljének hiányát Magyarországon, amikor szemmel láthatólag az Orbán Viktor vezette kormányzat ennek nem akar megfelelni, sőt ezzel a magyarok döntő többsége is egyetért. Az American Greatness oldalán megjelenő cikkében Jeremy Carl egyenesen azt a kérdést teszi fel, hogy Mit tanulhat az amerikai jobboldal Orbán nagy győzelméből? René Nehring, a Preußische Allgemeine Zeitung hetilap munkatársa pedig egyenesen úgy gondolja, hogy a Fidesz tartós sikere erőteljes jelzés a brüsszeli politikusok és különösen a többi, identitását fokozatosan feladó európai kereszténydemokrata párt számára.

Meglátása szerint ezen pártoknak érdemes elgondolkodnia azon, hogy mennyire kifizetődő stratégia a hagyományoktól és értékektől való eltávolodás csak azért, hogy a liberális korszellemnek kényszeresen megfeleljenek. Kiemeli, hogy Orbán Viktor győzelme az európai konzervatívoknak is utat mutat. Szintén elismerő hangvételű cikket írt a Spectator Miért győz Orbán Viktor folyton? címmel, amire a tömör válasz úgy szól, hogy „a magyarok többsége nem egy szocialista utópiát, vagy az európai értékek utópiáját akarják, hanem pragmatizmust, pozitivitást és hagyományai tiszteletét”. A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy az ellenzék a kampány utolsó heteiben már előre magyarázni igyekezett esetleges vereségét a „választói körzetek átrajzolásával” és „a választási csalás” narratívájával.

Miután azonban a két oldalra leadott szavazatok száma meg sem közelíti egymást (emlékeztetőül: a kormánypártokra több mint 3 millió, míg az egyesült ellenzékre kevesebb mint 2 millió szavazat érkezett), ezen vádak nem állják ki a valóság próbáját. Az ellenzék legnagyobb problémája abban rejlik, hogy az Orbán Viktor elleni gyűlöleten kívül semmiféle alternatív víziót nem tudtak felkínálni a választópolgárok számára – vonja le a helyes következtetést a cikk szerzője, William Nattrass.

A National Review hasábjain megjelenő cikk szerint az amerikai konzervatívoknak is „tanulnia kellene Orbán földcsuszamlásszerű győzelméből, ahelyett, hogy elítélnék”. John Fund arra is felhívja a figyelmet, hogy az ellenzék egyenlőtlen feltételekre vonatkozó vádjai sem állják ki a valóság próbáját. Példaként említi, hogy a többek között Bill Clinton és Joe Biden egykori tanácsadóihoz köthető Datapraxistól, vagy Bernie Sanders kampánytanácsadóitól éppen elég segítséget kapott az ellenzék. A szerző szerint a választás következtében Európának is el kell döntenie, hogy mi a legfontosabb számára: az erényfitogtatás vagy a reálpolitika. A fentiek tükrében megállapítható, hogy a vágyvezérelt gondolkodás csapdájába eső balliberális médiumok szemmel láthatóan nem értik a magyar nemzeti blokk egyedülálló modelljét, ráadásul legitimitásuk fenntartása érdekében szándékosan hamis narratívát sulykolnak Magyarországról. Ezen szándékuktól az sem tántorítja el őket, hogy a magyarországi ellenzék által hangoztatott hangos, rendszerellenes tömeg egyszerűen nem létezik jelenleg hazánkban, és a Fidesz–KDNP néppárti alapon integrálja a társadalom többségét.

Kapcsolódó írásaink

Hont András: Így már mindjárt más

ĀArra ébredtem, hogy a magyar baloldal és a Facebook-értelmiség szép sikert ért el a francia elnökválasztáson és a szlovén parlamenti választáson - írta a publicista