Belföld
Kis-Moszkvában is lenézte a baloldal az embereket
Hoppál Péter: A bányászcsaládok is érezték, hogy a Fidesz-kormányzás alatt könyebbé vált az életük, a munkahelyteremtés, a települések fejlődése mindenki számára érzékelhető

– A baloldal előzetesen biztosra vette a pécsi kettes körzet parlamenti mandátumának megszerzését. Meglepő volt a győzelme?
– Tisztában voltunk azokkal a felmérésekkel, amelyek a baloldali összefogás jelöltjének, Szakács Lászlónak a választások előtt tízszázalékos előnyt mértek, ám mi is készíttettünk közvélemény-kutatást, és azok januárban, majd márciusban is az én sikeremet vetítették előre. Ezért nem lepődtem meg a végeredményen, sőt már kezdek hozzászokni, hogy esélytelennek tartanak, végül rendre én győzök. Nyolc évvel ezelőtt még a Fideszben is a százhat egyéni körzetből a kilencvenkilencedik nyerhető körzetnek tartották az enyémet, ám a választók mellettem döntöttek.
– Minek köszönheti a negyedik mandátumát?
– Valójában ez már az ötödik, mert a négy egyéni mellett egyszer listáról jutottam be a parlamentbe. Minderre azért is büszke vagyok, mert a Dunántúl legnagyobb városában eddig csupán Szili Katalin tudott ennyi alkalommal mandátumot nyerni, most őt értem utol. A kérdésre visszatérve, úgy gondolom, a választók értékelték azt a rengeteg munkát, amit elvégeztem a körzet érdekében. Négy esztendő alatt több mint száz fejlesztés valósult meg, és ez érezhető dinamikus fejlődést hozott. Ezzel szemben a baloldal úgy gondolta, még mindig működnek a pavlovi reflexek, elegendő néhány közhelyet elsütni, és azonnal az ő jelöltjüket fogják támogatni az emberek.
– Talán, mert megszokták, hogy régebben szinte automatikus megválasztották politikusaikat az emberek.
– Vitathatatlan, hogy 2002 után, amikor még a nagyobb létszámú parlamentben mindhárom itteni képviselői helyet elnyerték, majd az önkormányzati választáson a huszonnégy egyéni körzetből huszonhármat nyertek meg, Kis-Moszkvának is nevezték Pécset. Azok azonban még más idők voltak, ráadásul a kisebb parlamenttel nagyobb körzetek alakultak ki, így a pécsi városrészek mellett tizenhét további település tartozik a körzetemhez, közöttük olyan baloldalinak tartott város is található, mint Komló. Idén azonban ott is én kaptam a legtöbb voksot.
– Mi lehet ennek a látványos változásnak az oka?
– A baloldaliak itt is lenézték az embereket, kihasználták őket. Úgy gondolták, hogy droidok, legalábbis a Fideszre szavazókat annak nevezték. Ezzel szemben sokan, még a bányászcsaládok is érezték, hogy jobban megy nekik, a Fidesz-kormányzás alatt könnyebbé vált az életük. A családtámogatások, a munkahelyteremtések, a települések fejlődése mindenki számára érzékelhető, és tisztában voltak vele, hogy ezeket elveszíthetik egy kormányváltással. A megélt tapasztalatukat nem ellensúlyozhatta a baloldali propaganda, amivel az ellenzéki pártok próbálkoztak.
Bár a Fidesz szavazóit nevezték droidoknak, valójában a saját bázisukat tartották annak, amikor egyszerűen összeadták az ezekre a pártokra négy évvel ezelőtt leadott voksokat, és abból már meg is állapították, hogy csak ők nyerhetnek. Az emberek azonban nem gépek, nem követik automatikusan a pártokat és a vezérszónokokat. Nálunk is komoly agitáció zajlott, és néhány hangos elégedetlenkedő alapján arra gondoltak, hogy mindent megnyernek. Csakhogy a csendes többség, amely talán egyes dolgokban még egyet is értett a hangoskodókkal, összességében más véleményt alakított ki. Ők döntötték el a választást, és számomra nagy öröm, hogy ők mellém álltak.