Belföld

A magyarok butaságával indokolják a vereséget

Döbbenetes felsőbbrendűséggel és gyűlölettel írnak a balliberálils szavazatszámlálók a vidékiekről, akikben „agymosott fideszes zombisereget” látnak

Ömlenek a balliberális szavazatszámlálók elfogult, szűk látókörű beszámolói a szerintük „egybites, vak, süket, büdös, foghíjas” fideszesekről. Az összeállításunkban szereplő szó szerinti idézetek írói úgy érzik, budapestiként egy napot falun vagy kisvárosban eltöltve megismerték a „magyar néplelket”, ehelyett ők adnak tűpontos látleletet arról, mit gondol az urbánus réteg még ma is a vidékről. A Facebookon százszámra sorjázó, mélységes lenézést sugárzó véleményeket olvasva egyértelmű, hogy teljesen hiányzik belőlük a másként gondolkodó emberek elfogadásának képessége.

A magyarok butaságával indokolják a vereséget
Értékek és választások
Fotó: MTI/Komka Péter

Ahogy ebből a kicsiny, kis falukából szállingóztak az emberek, muszáj volt felébrednem, hogy a legtöbbje tényleg hihetetlenül ostoba. Nyugdíjas, akinek fogalma sincs, mi történik körülötte, a tüdejét meg a máját külön szatyorban hozza; nyugdíjas, akinek van fogalma, de totálisan egybites, de ezt ismerjük. A közmunkás, aki be van fenyítve, aki szintén azt se tudja, merre az előre (nemhogy a hátra), részeg, bambul ki a fejéből, és az egyszeri középkorú, aki láthatóan leszarja, csak beugrott szavazni, mielőtt kiganézza a disznókat. Voltak értelmes arcok is, mint ahogy meglepően sok ellenzéki szavazat. De labdába se rúgták a Fidesz zombihadserege mellett. (...) Nem láttuk és nem akartuk látni, hogy a magyar nép milyen buta.

A választófülkébe bekóválygó szavazópolgárok fele-kétharmada olyan állapotban volt, hogy azon izgultam, hogy élve sikerüljön elhagyniuk a szavazóhelyiséget. Bottal, járókerettel, segítőkkel, mankóval, kerekesszékkel közlekedő öregek, nyomorultak. Alkoholisták, betegek és alkoholista betegek. Félig vagy teljesen vak, félig vagy teljesen süket öregek, akik már alig érzékelnek valamit a világból. A magyar társadalom mind fizikailag, mind műveltségét, tájékozottságát tekintve félelmetesen deprivált állapotban van.

A szavazás elemi ismeretét nélkülöző és ezért elrontott szavazólapok a Mi Hazánk és a Fidesz körül voltak. Ellenzéki és hibásan kitöltött szavazólap nem volt. Jelentős volt az enyhén dementálódott, és/vagy láthatóan a döntésében nem magabiztos szavazó. A szívem szorult el az elszigeteltség, a helyi élet méltatlansága, a városi szolgáltatásba messziről fáradságosan beszolgáló életmód állandóságán. Azt hiszem, oroszabb társadalom vagyunk, mint azt gondoltuk még pár hete. Annak minden baljós következményével együtt. Ennek megváltoztatása a generációm feladata is lett volna, én személy szerint szinte semmire sem jutottam ezzel.

Na, a mozgóurna: az egyik helyen olyan büdös volt, h. majdnem visszafordultam a küszöbről. eskü, még éjjel egykor, mikor hazaértem, is éreztem magamon a szagot, pedig du. 3 körül voltunk ott. másikon a lánya ikszelt a néni helyett. Nem rosszul látók, hanem ténylegesen analfabéták. Önmaguk ellátásáról is gondoskodni képtelen emberek. Nem fizikailag, szellemileg. Mintha 6 évesek lennének…

Az a helyzet, hogy egy 20 százalék szemre se tud döntést hozni úgy nagyjából semmiben. Nem is szokott. Nem lát ki a szűk világából. Öreg, beszűkült, manipulálható. Egy másik 40 százalékot meg egyszerűen nem érdeklik ezek a dolgok. Az érdekli, hogy ki kivel kamatyol, hogy a Gézáék milyen házat építettek, hogy ki beteg a faluban. Esetleg hogy melyik utcát betonozták le, és hogy mekkora a forgalom. Az egyetlen, ami eléri ezeket az embereket az a kormánypárti média. És ha látnak is véletlenül mást egyszer-egyszer, meg se kóstolják. El kell engedni. Majd vagy összedől magától, vagy nem. Ja, ami kimaradt. Van egy csomó láthatólag jó fej, értelmes tiszta tekintetű, nyitott ember a faluban, amit láttam. Csak nem az a többség.

Sokat tanultunk, mert igazán beleláttunk a magyar valóság bugyraiba. Mondanom sem kell, már napközben kiderült számunkra, hogy esély nincs másnak nyerni, mint a fidesznek. A szavazok jelentős része láthatóan a létminimum alatt él, alkoholizmussal és egyéb mentális problémákkal küzdő, fogatlan, mozgássérült, reu­más, ödémás, fekélyes kézzel aláíró ember. Fontos ám, hogy a legtöbb tényleg nem tud olvasni, értően biztosan nem, nem véletlen tájékozódnak az egyetlen számukra fogyasztható médiumból, a tvből. (...) Aztán arra jutottam hogy azért, mert mi, ellenzékiek többségben etikus, érző, segítőkész emberek vagyunk, és egész egyszerűen nem vagyunk hajlandóak hazudni, a másikba belerúgni, magán- és köztulajdont rongálni, és egész egyszerűen senki sem fél tőlünk. És amíg ez így van, addig nem lesz kormányváltás.

A magyar néplélekről. Már amikor kedden eljöttünk az esküre, tapasztaltuk a falusi hangulatot. Az SZSZB tagjaival jól megvoltunk, kedvesek voltak velünk, finom volt az ebéd, nekem külön készítettek vegetáriánus sülteket. A szavazók mentalitásán, tekintetén látni véltem legalábbis azt, hogy Fidesz vagy nem Fidesz… Eleinte csak idősek jöttek, szinte egytől egyig rossz egészségi állapotban, bottal, járókerettel, gyakran elképesztő túlsúllyal. Ők bizonyára egy nagyon jelentős Fidesz-szavazóbázis. Miért szavazhatnak vajon azok az idősek, akik a fél lábbal a sírban állnak? Valahol jó lenne meghúzni a határt, mert ebben az elöregedő társadalomban a fiatalok életét nyomorítja meg a sok bemerevedett, belassult idős ember szavazata.

A szavazók többségéről elmondható, hogy olyanok voltak, mintha nem is ezen a bolygón élnének, azt sem tudják merre vannak arccal, nincsennek tisztában a jelöltekkel, a pártokkal, de még a népszavazás kérdéseit sem tudták értelmezni. Agymosott banda van mindenhol, és ezt az eredmény is jól mutatja.

Egyszer egy nagyobb, szép, rendezett házba mentünk be, csodálkoztam is hogy biztos valami gazdagabb család élhet itt. Aztán ajtót nyitott egy házaspár, egy pillanatra belenéztem a szemükbe, és láttam hogy ők nem fideszesek. Teljesen egyértelművé vált, hogy minél nagyobb nyomorban él valaki, annál inkább valószínű, hogy Fidesz-szavazó. Amikor MZP „sötétben tartott gombák”-ról beszélt, akármennyire is fasz dolog ilyet mondani, de sajnos igaza volt. Ezek az emberek elképzelhetetlen mélységben élnek. És mint látszik is, ők vannak többen. Sokkal többen.
 
Senki nem érzi, hogy nem előre megyünk, hanem hátra. Vagy inkább benneragadtak valami mély, suppedos, de meleg és marasztalónak tűnő mocsárban. De ők és még sokan mások ott vannak, hiába léptünk mi ki a mocsárból, és száguldozunk előre, nyugatra. Nekik nem kell, azt hiszem azért, mert nem tudják, hogy akár vágyhatnának erre. Hogy van lehetőségük mást akarni. (…) Évtizedek. Talán. Ja, és néhány hete adták át a környék új iskoláját, sportcsarnokkal… Mindneki odáig van érte…

Búcsúzóul odavetném közéjük, hogy tessék, a következő hónapokban akkor egyék meg, amit főztek, de nem visz rá a lélek – megszerettem Őket. Tudom, hogy ők inkább vesztesei ennek, mint Mi, nem fideszesek, mert kevésbé adaptívak, pedig a következő időszakban lesz mihez. Elköszönök, eljövök, csalódott vagyok, örömmel sírnék, ha menne, de részben túl fáradt vagyok, részben meg nehezen érzek részvétet akkor, amikor valaki semmi másnak, mint a saját önsorsrontásának az áldozata. Ez az ország ilyen, ennek vagyunk részei mi. Sajnálom magunkat, de legalább ennyire, ha nem jobban sajnálom a fideszes szavazókat. Esetlenebbek és kiszolgáltatottabbak, megvezetettebbek, szűkebb a rálátásuk a világra, semmi pénzért nem lennék a helyükben, mert mindezek a kavlitásoknak szükségét fogják látni a következő időszakokban.

Első kézből tapasztalhattam meg azt, hogy a mai magyar néplélek mennyire más, mint hittem, vagyis inkább mennyire olyan, mint amitől féltem. Hogy mennyire mély és sötét rétegei vannak,
és ez mennyire lehúzó.

Körülbelül 500 kezet láttam nagyon kozelrol a nap folyamán. Megdöbbentő volt a kezek elhasznaltsagat látni, a remegést, a torzulasokat, a bőrbe ivodott olajat, sárt, a körmök alatti piszkot, a szegénységet műkörömmel és rengeteg arannyal eltakart szomorúságat, a lassan, gyonygybetukkel írt aláírásoknal a precizitásba kapaszkodó zűrzavart, a flegma, vonalon tullogo szignok pokhendiségét. Folyamatosan a kezeket látom.

A szavazók között egyenlő arányban voltak a bambuló huszas lányok, a koszos-szakadt ruhás harmincas férfiak, a kövér negyvenes anyukák, a szolídan öltözött ötvenes házaspárok és a több bottal közlekedő hetvenes (nyolcvanas?) nénik és bácsik. Olyan emberek szavaztak le, akikre egy ceruzát nem bíznék rá. Arra gondolok, hogy az emberek többsége annyi szellemi képességgel nem rendelkezett, hogy tudja, mi a népszavazás. Sokan voltak, akik a világukat nem tudták, két értelmes szót beszélni nem tudtak, alapvető instrukciókat és kérdéseket nem értettek, de eljöttek ikszelni.

Az az érzésem, hogy vidéken a falvakban simán igent húznak bármire, a buziverésre, a kivégzésekre, a koncentrációs táborokra, a rakparton való felsorakoztatásra, ha azt mondják nekik.

A többségnek, úgy tűnik, nincs ideje és ismerete az álhírek kiszűrésére, a pesti értelmiség erre nem jár (...) Olyan ellenszenv él az értelmiséggel szemben, amit így pár óra alatt nem sikerült áttörnöm.

Megismertem az igazi Magyarországot, egy másik Magyarországot. Látom a gödör fenekét, innen kell kimászni. Csak attól félek, hogy nincs ilyen hosszú kötél…

Ami nagyon meglepett az az volt, hogy nagyon sok fiatal, életerős férfi szellemileg visszamaradott vagy teljesen önállótlan volt. Az általános képlet az volt, hogy egy erőteljes nő és egy bárgyú, összetört férfi jött szavazni, s a nő irányította a férjét. Másik meglepő dolog az volt, hogy mindenki dohányzott, és a nők közül többen az alkohol iránti vonzalmukkal tréfálkoztak. A középkorúak is már az egészségük hanyatlásáról panaszkodtak, s a fogazatok a Pasolini-filmek szereplőit idézték.

A „nép” a szabadságot, demokráciát, jogállamiságot nem tudja értelmezni – így választani sem tudja, nem hiányzik neki. A Maslow-piramis aljáról nem látni feljebb a csirke-farhátnál.

Nekik ez a fontos, hogy amijük van, az az életforma, amit kialakítottak, azok a javak, amiket megszereztek, megmaradjon. Konzervatív értékek mentén gondolkodnak. Teszik, amit mondanak nekik, nem kérdőjelezik meg a föntről jövő mondatokat vagy utasításokat. Zárt közösségben élnek, mindenki ismer mindenkit, nem lehet könnyű másnak lenni, másként gondolkodni valamiről.

Szembetűnő volt az olyan idős emberek aránya, akik már alig látnak; akik a pártokat egyáltalán nem ismerik, csak tudták, hogy a Fideszre kell szavazni; akik a miséről egyenesen jöttek szavazni.

Gyakran kellett a kis helyiségben szellőztetni. Egyszer gyanúsan sokan érkeztek egy kisbusszal, de kiderült, egy család volt.

Feltűnt, hogy mennyi rosszul öltözött ember van. És nemcsak az idősek és a ránézésre szegényebbek között. Az a rengeteg szabadidőnadrág, sildes reklámsapka, kinyúlt pullóver, az igénytelen edzőcipőkről nem is beszélve, amiben a hóban és a hidegben jöttek az emberek, férfiak és nők is.

Az orrunkon keresztül éreztük, hogy ez bizony nem egy hanyatló nyugati liberális kavézó, ahol munkakerülő bölcsészek diskurálnak az aktuálpolitikai helyzetről.

Sokan viseltes szabadidőruhában vagy munkásruhában jelentek meg, a fizikai munkákhoz szokott kezekben furcsán állt a toll.

Minden szavazatszámláló kolléga nagyon kedves volt, mondhatni vendégszerető, de az emberek tudatlansága, hiszékenysége egyszerűen döbbenetes volt számomra. Vidéken sajnos egy közösségben kell élni, nincs lehetőség arra, hogy megismerhess új közösségeket, és szépen lassan mindenki beáll a sorba. Olyan mélyre süllyedt az ország, hogy a jelenlegi választási keretek között még akár 100 évig a Fidesz kormányozhat, sajnos a műveltség és tudás nélkül az emberek oda csapódnak, ahova a birkaszellem sodorja őket. Ezen csak egy forradalom vagy egy óriási válság segíthet.

Kapcsolódó írásaink